Mark Haddon A kutya különös eset az éjszakában

 

A könyvvel először még novemberben találkoztam. Akkor volt a Nincs időm olvasni kíhívás közös könyve. Elolvastam a fülszöveget és úgy éreztem én túl érintett vagyok a témában. Nekem is van egy öt éves autista kisfiam. Attól tartottam, hogy hiába mondják , hogy ez egy ifjúsági könyv én mégis féltem tőle, hogy teljesen össze fog törni.

A kibeszélőt is végig néztem, de akkor az sem győzött meg róla, hogy nekem olvasnom kellene ezt a könyvet.

Hogy miért döntöttem mégis az olvasás mellett? Egyszerű az oka:) idő közben bezártak a könyvtárak és nem akartam ezt a könyvet úgy visszavinni, hogy ne olvasnám el. Így hát bele vágtam.

Christopher autista: érdekli a matematika és a fizika, de az emberi érzelmekről szinte semmit sem tud. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. Egy este a szomszédasszony kutyáját döglötten találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg. Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

"De az érzés csak annyi, hogy van a fejünkben levő képernyőn egy kép arról, hogy mi történik holnap vagy jövőre, vagy mi történhetett volna a helyett, ami történt, és ha az egx vidám kép, akkor az ember mosolyog, és ha szomorú kép, akkor sír."

Ami nekem nagyon tetszett az a karakter ábrázolás. Szerintem nagyon jól mutatja be egy olyan család életét ahol autizmussal élő gyermek van.

Christopher karaktere egyszerűen zseniális. Én annyira szerettem a gondolatait olvasni. Ahogyan haladtam előre a történetbe az jutott eszembe, hogy milyen nehéz és mennyi energi megtanítani nekik, hogy nem minden fehér vagy fekete. Hogy az életne vannak apró árnyalatai. És ha néha néha még le is térünk ezekről az utakról még nem vagyunk rosszok. A következő pillanatban pedig már azt gondoltam, mér is ne lehete így láttni a világot. Lehet, hogy minden egyszerűbb lehetne. Chirstopher egy nagyon bátor fiú. Amit ő a könyvben véghez visz az erőn felüli. Én nagyon nagyon büszke voltam rá, hogy meg tudta csinálni. A végén pedig amikor ő rájönn, hogy mindenre képes, hát ott az én anyai szívem bizony már nem bírta tovább.

A szülők karaktere is nagyon jó szerintem. Nagyon jól mutatja be a nehézségeiket. Finomam érzékelteti, hogyan szigetelődnek el ezek az emberek, hogyan tünnek el a barátok és a család is hogyan válik egyre távolság tartobbá. Ott laktak az utcába mindig is, de igazán senki sem ismeri őket. Én maximálisan értettem az apát és az anya gondolatait. Itt nem lehet itélkeznük. Egyszerűen csak el kell fogadnunk azt a tényt, hogy mindannyian máshogyan harcolunk. A család minden tagja máskor és máshogyan dolgozza fel ezt a tényt.

Én már pár oldal után tudtam vagy sejtettem, hogy mi is lesz. Ki a gyilkos, még az anyuka halála sem rendített meg. Mert ott is lehetett érezni, hogy valami nem stimmel. Nagyon olvasmányos. Gyorsan lehet veled haladni. Az embert valóban beszippantja az egész történet. Itt is elszomorított a legtöbb ember közönye. Mindig rádöbbenek, hogy élhetünk bárhol a világban, a kirekesztés mindenhol jelen van.

"Apa azt mondta: – Valamennyien követünk el hibákat, Christopher. Te, én, anyukád, mindenki. Néha egészen súlyos hibákat. Csak emberek vagyunk."

Mark Haddontól ez volt az első könyvem, de biztosan nem az utolsó. Nekem nagyon tetszett az egyszerű stílusa. Szerettem, ahogyan a karaktereit ábrázolja. Az összes hibájukkal együtt is szertettem őket. Olyan emberek ők amikkel én bármikor szívesen beszélgetnék. Christopher pedig egy igazi kamasz. Bátor, csupaszív fiú.

A könyv kapcsán ami még nekem teljesen új informácoó volt hogy, 2013-ban mutatta be a londoni Nemzeti Színház, el is nyert 7 Olivier-díjat, többet, mint prózai előadás valaha és nálunk pedig a Centrál színházban meg is lehettett nézni ezt a darabot. Én nagyon bízom benne, hogy mostmár hamarosan túl leszünk ezen az időszakon is. És reménykedem, hogy a Centrál színház még majd jatsza ez a darabot és lesz rá alkalmam, hogy én is meg tudjam nézni.