Erre az évre megfogadtam magamnak, hogy olvasni fogok valamit végre az írónőtől. Kíváncsi voltam rá miért ilyen megosztó személyiség. Én követem őt Istagramon, de nekem Ő kivejezetten szimpatikus. Amolyan ami a szívén az a száján tipusnak gondoltam. Első körben Az Egyasszonyt akartam olvasni, de nem igazán akartam lelkileg összetörni magam már az év elején. Gondoltam egy novelláskötettel nagy baj nem lehet. Tudok vele szépen lassan haladni. Ezt be is tartottam, minden nap csak egy egy novellát olvastam.
A kötet húsz novellát tartalmaz. Az első a Mama meséi 1 rögtön belopta magát a szívembe. Én láttam magam a saját édesanyámmal beszélni. Valamiért a mi viszonyunk is ilyen. Egyszerre volt szórakoztató és szomorú.
Nekem nagyon tetszett a könyv szerkezete. Nagyon jól voltak kitalálva, hogy melyik novella után mi következzen. Amikor már úgy éreztem, hogy ez nekem túl sok, mindig jött egy kis feloldás. Nagyon jó ütemben ráéreztek, hogy most az olvasót levegőhöz kell hagyni jutni.
Azok a novellák (kivétel a Mama meséi) amelyek párban voltak pl Csokiszív vagy a Moszkva nekem valamiért kevésbé tetszettek. Nem is igazán váltottak ki belőlem érzelmeket. A Csokiszív kifejezetten idegesített. A Csokiszív második részét Szentesi Éva írta és nem is illet a kötetbe. Én azt éreztem, hogy próbál nagyon stílus hű maradni, de tudjuk az Ő hanga teljesen más ezért én ezt erőltettetnek éreztem.
Nagyon sok fájdalom és én úgy éreztem hogy rengeteg fel nem dolgozott trauma, harag van a novellákba. Néha nekem gyomorforgató is volt egy egy rész. A nőgyógyász után egy picit félre is kellett tennem. Egy pár napig nem is nagyon vágytam a novellákra.
Nagyon szerettem a könnyed hangvételű novelláit. Én esküszöm könnyesre röhögtem magam rajtuk. A tócsni volt a kedvencem mind közül, mert megint egy kedves gyerekkori emlék elevenedett fel előttem. Szerintem mindenkinek volt egy ilyen "kedves" szomszédja. A másik kedvencem A góc. Ahol először jelenik meg Szentesi Éva. Olyan sok szeretettel beszél az ő barátságukról. A családjáról. Nagyon jó lett volna, ha ezekből a novellákból sokkal több van.
Aztán elérkeztem Utóhang az Egyasszonyhoz. Teljesen a földbe döngőlt. Megjelentek a sáját gondolataim. Azok a szavak amit én már annyiszor elmondtam és még mindig ugyan úgy fájnak.
"Egész eddigi életemben, ami "azóta " eltelt, ígekeztem nem gondolni arra, hogy mi lett volna, ha."
"Tudom, hogy azt mondtam mindig, hogy nem hiszek. Tudom."
Számomra ez volt a legfájdalmasabb, talán majd az idő. Talán majd hiszek...Talán.
Az utolsó két novella már nem is igazán maradt meg. Már csak ezen az egy novellán gondolkodtam. Gondolkodom azóta is. Talán egyszer elég erős leszek hozzá és el fogom tudni olvasni az Egyasszonyt. Talán egyszer..
Összeségében én nagyon szerettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése