Neil Gaiman Csillagpor

 

Jó pár évvel ezelőtt láttam a filmet és emlékszem nagyon tetszett. Gyorsan be is szereztem a könyvet. Nos azóta csücsült a könyvespolcomon és türelmesen várta, hogy végre olvassam.

Neil Gaiman egyébként a kedvenc íróim közé tartozik. Számomra Ő egy igazi mesélő. Mindig csodáltam az olyan embereket akik felnőttként meg tudták őrizni gyermeki lelküket. Szeretek elrepülni azokba a mesevilágokba amit Gaiman megálmodott, még akkor is ha néha kicsit morbid, kicsit véres, de mégis annyira de anyira szerethető.

"Az unikornison lovagolni, már azoknak, akik erre képesek, semmihez nem hasonlít: felszabadító, megrészegítő és csodálatos."

Ha a filmből indulok ki akkor nagyon más történetet kaptam, de ez már csak így szokott lenni.

Történetünk egy Aprócska kis "faluban" Falva falvában játszódik. Ez a fal határolja el a varázs világot az emberi világtól. A falat szigorúan örzik és csupán kilenc évente lehet rajta áthaladni, amikor is a nagy vásárt rendezik. A mi mesénk is itt kezdődik és mi másról is szólhatna mint egy viszonzatlan szerelemről. Főhősünk Tristran Thorn esküdt tesz szíve választotjának, hogy élete árán is elhozza neki azt a hullócsillagot amit együtt láttak lepottyani az égről. Innentől pedig , ahogy az már csak lenni szokott kezdetét veszi a kaland.

" Hébe-korba halljuk, hogy éppolyan könnyű nem észrevenni azt, ami nagy és nyílvánvaló, mint ami kicsi és jelentéktelen, és hogy az észre nem vett nagy dolgok gyakran okoznak problémát."

Mivel én nagyon szeretem Gaiman fantázia világet, így engem ez a történet is nagyon hamar elvarázsolt. Én biztosan a fal túloldalán Tündérföldön élnék. Egy nagyon rövid, gördülékeny kis történet. Ami telis telele van mesés elemekkel. Újra meggyőztem magam nem ciki felnőtt fejjel mesét olvasni.

Olvasás közben volt egy olyan érzésem, hogy túl gyorsan haladuk. Néha azt éreztem, hogy két esemély között évek teltek el. Jó lett volna kicsit többett olvasni arról mi is történt a főszereplőkkel a köztes időben. A vége bármennyire is tetszett... azért nem egy szokványos Happy End.

Agatha Christie Mrs. ​McGinty meghalt

 

Egy kötettel közelebb kerültem, hogy az összes Agatha Christie könyvet elolvassam.

Hercule ​Poirot elégedetten tart hazafelé. Otthon pedig kedves ismerős várja: Spence főfelügyelő. Sajnos egy nagyon unalmas gyilkossági ügyben kéri a segítségét. Egy idős hölgyet csaptak agyon pár fontért, megvan a gyilkos is, sőt már el is ítélték. Az albérlő, James Bentley tette. Azaz Spence főfelügyelő szerint mégsem. Poirot kíváncsiságát sikerül felkeltenie: nincs ugyanis semmi bizonyítéka, csak a pszichológia. Bentley nem olyan, amilyenek a gyilkosok szoktak lenni.

Poirot útra kel tehát, és leköltözik Broadhinny falujába, ahol Summerhayesék házában kap szállást és ellátást. A nyomozásban segíti Mrs. Ariadne Oliver, a népszerű krimiszerző is. Kiderül, hogy halála napján Mrs. McGinty papírt és tintát vásárolt, hogy levelet írjon egy bulvárlapnak. Amikor pedig Poirot élete is veszélybe kerül, már biztos benne, hogy jó nyomon jár.

Teljesen őszintén én Miss Marple fan vagyok, de nemrégen olvastam a Nyílt kártyákkal és ott tetszett meg igazán Poirot karaktere. Bár nem gondoltam, hogy ez a történet is ennyire tetszeni fog.

Nagyon abszurd, fordulatos és vicces sztori. Én végig magam előtt láttam Poirot arcát ahogy megpróbálja túlélni a nem túl rendszerető házaspár házában a mindennapokat. Ariadne Oliver felbukkanása sem volt hétköznapi, de ezt az almás hölgytől már megszoktuk.

"Amikor alig veszik észre, hogy az ember létezik, akkor nem valószínű, hogy vannak eleségei."

A nyomozás eleje egy kicsit döcögősen indult, de aztán ahogy megtalálja az újságcikket már egyre gyorsabban pörögnek az események. Nekem ez a sok név, álnév rendkívül zavaró volt. Volt, hogy gondolkodnom kellett, hogy most ki kicsoda, ki kivel van.

Amit nagyon szerettem ebben a könyvben is, ahogyan az írónő ábrázolni tudja az embereket. Ahogyan egy ilyen rövid kis történetben is képes minden szereplőt aprólékosan ábrázolni.Ahogyan képes a szálakat ide oda tekergetni és összefüggéseket találni olyan dolgok között, amelyeknek látszólag semmi közük egymáshoz.

"Az ember nem készíthet omlettet, mondják anélkül hogy feltörné a tojást."

A nagy finálé most sem maradhat el. Szegény Poirot azt nem bírná elviselni. És valljuk be őszintén ezt a részt várjuk mindig a legjobban.

Azt hiszem én ezzel a résszel szerettem meg Poirot történeteit. Most már nem nyúlok olyan félve hozzájuk.

Mark Haddon A kutya különös eset az éjszakában

 

A könyvvel először még novemberben találkoztam. Akkor volt a Nincs időm olvasni kíhívás közös könyve. Elolvastam a fülszöveget és úgy éreztem én túl érintett vagyok a témában. Nekem is van egy öt éves autista kisfiam. Attól tartottam, hogy hiába mondják , hogy ez egy ifjúsági könyv én mégis féltem tőle, hogy teljesen össze fog törni.

A kibeszélőt is végig néztem, de akkor az sem győzött meg róla, hogy nekem olvasnom kellene ezt a könyvet.

Hogy miért döntöttem mégis az olvasás mellett? Egyszerű az oka:) idő közben bezártak a könyvtárak és nem akartam ezt a könyvet úgy visszavinni, hogy ne olvasnám el. Így hát bele vágtam.

Christopher autista: érdekli a matematika és a fizika, de az emberi érzelmekről szinte semmit sem tud. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. Egy este a szomszédasszony kutyáját döglötten találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg. Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

"De az érzés csak annyi, hogy van a fejünkben levő képernyőn egy kép arról, hogy mi történik holnap vagy jövőre, vagy mi történhetett volna a helyett, ami történt, és ha az egx vidám kép, akkor az ember mosolyog, és ha szomorú kép, akkor sír."

Ami nekem nagyon tetszett az a karakter ábrázolás. Szerintem nagyon jól mutatja be egy olyan család életét ahol autizmussal élő gyermek van.

Christopher karaktere egyszerűen zseniális. Én annyira szerettem a gondolatait olvasni. Ahogyan haladtam előre a történetbe az jutott eszembe, hogy milyen nehéz és mennyi energi megtanítani nekik, hogy nem minden fehér vagy fekete. Hogy az életne vannak apró árnyalatai. És ha néha néha még le is térünk ezekről az utakról még nem vagyunk rosszok. A következő pillanatban pedig már azt gondoltam, mér is ne lehete így láttni a világot. Lehet, hogy minden egyszerűbb lehetne. Chirstopher egy nagyon bátor fiú. Amit ő a könyvben véghez visz az erőn felüli. Én nagyon nagyon büszke voltam rá, hogy meg tudta csinálni. A végén pedig amikor ő rájönn, hogy mindenre képes, hát ott az én anyai szívem bizony már nem bírta tovább.

A szülők karaktere is nagyon jó szerintem. Nagyon jól mutatja be a nehézségeiket. Finomam érzékelteti, hogyan szigetelődnek el ezek az emberek, hogyan tünnek el a barátok és a család is hogyan válik egyre távolság tartobbá. Ott laktak az utcába mindig is, de igazán senki sem ismeri őket. Én maximálisan értettem az apát és az anya gondolatait. Itt nem lehet itélkeznük. Egyszerűen csak el kell fogadnunk azt a tényt, hogy mindannyian máshogyan harcolunk. A család minden tagja máskor és máshogyan dolgozza fel ezt a tényt.

Én már pár oldal után tudtam vagy sejtettem, hogy mi is lesz. Ki a gyilkos, még az anyuka halála sem rendített meg. Mert ott is lehetett érezni, hogy valami nem stimmel. Nagyon olvasmányos. Gyorsan lehet veled haladni. Az embert valóban beszippantja az egész történet. Itt is elszomorított a legtöbb ember közönye. Mindig rádöbbenek, hogy élhetünk bárhol a világban, a kirekesztés mindenhol jelen van.

"Apa azt mondta: – Valamennyien követünk el hibákat, Christopher. Te, én, anyukád, mindenki. Néha egészen súlyos hibákat. Csak emberek vagyunk."

Mark Haddontól ez volt az első könyvem, de biztosan nem az utolsó. Nekem nagyon tetszett az egyszerű stílusa. Szerettem, ahogyan a karaktereit ábrázolja. Az összes hibájukkal együtt is szertettem őket. Olyan emberek ők amikkel én bármikor szívesen beszélgetnék. Christopher pedig egy igazi kamasz. Bátor, csupaszív fiú.

A könyv kapcsán ami még nekem teljesen új informácoó volt hogy, 2013-ban mutatta be a londoni Nemzeti Színház, el is nyert 7 Olivier-díjat, többet, mint prózai előadás valaha és nálunk pedig a Centrál színházban meg is lehettett nézni ezt a darabot. Én nagyon bízom benne, hogy mostmár hamarosan túl leszünk ezen az időszakon is. És reménykedem, hogy a Centrál színház még majd jatsza ez a darabot és lesz rá alkalmam, hogy én is meg tudjam nézni.

Péterfy-Novák Éva A rózsaszín ruha

 

Erre az évre megfogadtam magamnak, hogy olvasni fogok valamit végre az írónőtől. Kíváncsi voltam rá miért ilyen megosztó személyiség. Én követem őt Istagramon, de nekem Ő kivejezetten szimpatikus. Amolyan ami a szívén az a száján tipusnak gondoltam. Első körben Az Egyasszonyt akartam olvasni, de nem igazán akartam lelkileg összetörni magam már az év elején. Gondoltam egy novelláskötettel nagy baj nem lehet. Tudok vele szépen lassan haladni. Ezt be is tartottam, minden nap csak egy egy novellát olvastam.

A kötet húsz novellát tartalmaz. Az első a Mama meséi 1 rögtön belopta magát a szívembe. Én láttam magam a saját édesanyámmal beszélni. Valamiért a mi viszonyunk is ilyen. Egyszerre volt szórakoztató és szomorú.

Nekem nagyon tetszett a könyv szerkezete. Nagyon jól voltak kitalálva, hogy melyik novella után mi következzen. Amikor már úgy éreztem, hogy ez nekem túl sok, mindig jött egy kis feloldás. Nagyon jó ütemben ráéreztek, hogy most az olvasót levegőhöz kell hagyni jutni.

Azok a novellák (kivétel a Mama meséi) amelyek párban voltak pl  Csokiszív vagy a Moszkva nekem valamiért kevésbé tetszettek. Nem is igazán váltottak ki belőlem érzelmeket. A Csokiszív kifejezetten idegesített. A Csokiszív második részét Szentesi Éva írta és nem is illet a kötetbe. Én azt éreztem, hogy próbál nagyon stílus hű maradni, de tudjuk az Ő hanga teljesen más ezért én ezt erőltettetnek éreztem.

Nagyon sok fájdalom és én úgy éreztem hogy rengeteg fel nem dolgozott trauma, harag van a novellákba. Néha nekem gyomorforgató is volt egy egy rész. A nőgyógyász után egy picit félre is kellett tennem. Egy pár napig nem is nagyon vágytam a novellákra.

Nagyon szerettem a könnyed hangvételű novelláit. Én esküszöm könnyesre röhögtem magam rajtuk. A tócsni volt a kedvencem mind közül, mert megint egy kedves gyerekkori emlék elevenedett fel előttem. Szerintem mindenkinek volt egy ilyen "kedves" szomszédja. A másik kedvencem A góc. Ahol először jelenik meg Szentesi Éva. Olyan sok szeretettel beszél az ő barátságukról. A családjáról. Nagyon jó lett volna, ha ezekből a novellákból sokkal több van.

Aztán elérkeztem Utóhang az Egyasszonyhoz. Teljesen a földbe döngőlt. Megjelentek a sáját gondolataim. Azok a szavak amit én már annyiszor elmondtam és még mindig ugyan úgy fájnak.

"Egész eddigi életemben, ami "azóta " eltelt, ígekeztem nem gondolni arra, hogy mi lett volna, ha."

"Tudom, hogy azt mondtam mindig, hogy nem hiszek. Tudom."

Számomra ez volt a legfájdalmasabb, talán majd az idő. Talán majd hiszek...Talán.

Az utolsó két novella már nem is igazán maradt meg. Már csak ezen az egy novellán gondolkodtam. Gondolkodom azóta is. Talán egyszer elég erős leszek hozzá és el fogom tudni olvasni az Egyasszonyt. Talán egyszer..

Összeségében én nagyon szerettem.

Autizmus Világnapja - A mi történetünk

 

A mi történetünk 2015 februárjában kezdődött. Hatalmas boldogság volt megtudni, hogy három év várakozás után szeptemberben megérkezik a mi csodánk. Egy nagyon hosszú, nehéz negyven hét után végre a karjaimban tarthattam az én gyönyörűségemet. A kórházból három nap után már otthon is voltunk. Emlékszem, olyan varázslatos volt az egész.

Ha egy nagyot ugrok az időben és felidézem, melyik az a kérdés amit a legtöbbször fel szoktak nekünk tenni, akkor az az lenne, hogy mikor vettük észre, hogy valami máshogyan alakul nálunk. Mindig azt mondom, szinte az első perctől tudtam. Talán az anyai ösztön nem tudom, de ami biztos, az első egy két hét után már felfigyeltem dolgokra. Pl napközben soha nem aludt, viszont az éjszakákat mindig végig aludta. Ahogy halad előre a mozgásfejlődése én annál erősebben éreztem, hogy ez eltér a megszokodtól. A játszótéren csak körbe körbe szaladgált, 1-2 percnél tovább semmi nem érdekelte, az összes játéka nagyából egy napig bírta.

Bárhová is fordultunk, mindig azt a választ kaptuk, hogy minden rendben van. Fiú nagy a mozgás igénye, azért nem beszél ( 3 éves koráig egyetlen szót sem mondott) mert a fiúk későn érő tipusuk, ilyen voltam én is az apjai is és még millió példát hozhatnék. Sokszor már azt hittem, hogy csak bepépzelem az egészet. A gyerekorvos egyszer le is tolt, hogy értsem meg minden rendben van. Az idő pedig csak haladt....

Radikális változás 2,5 éves korában történt. Nekem vissza kellett mennem dolgozni és gyűlőlte a bölcsödét. Visszatekinte ez volt életünk legnehezebb időszaka. Borzalmas gondozónénink volt. Nagyon nem voltak egy hullámhosszon. A kisfiam aki egyetlen szót nem mondott soha minden reggel amikor meglátta a bölcsit egyetlen szót ismételgetett...BÖRTÖN. azóta sem tudjuk hol hallotta ezt a szót és azóta mióta nem jár oda nem is használja, A bölcsi vezetővel közös elhatározásra kértünk egy újabb vizsgálatot és mivel már nem szülő kérésére történt a vizsgálat kérés, így indokolt volt a vizsgálat. Pervazív fejlődési zavart állapítottak meg. Tovább küldtek minket a gyermek pszihiátriára, ahol alaptalanak találták a dolgot, de heti egyszeri gyógypedagógia fejlesztést írtak elő.

Mi már ekkor egy tündéri gyógypedagógussal dolgoztunk együtt, aki heti két alkalommal fejlesztette a kisfiam. A kisfiam három éves volt először amikor a gyógypedagógusát megpuszilta. Azelőtt soha senkit. Engem nagyábból egy hónappal később. Csak spontán odajött és megpsuzilta az arcomat. Annyira váratlanul ért, hogy elbőgtem magam. Ez Őt érte váratlanul majdnem egy évet vártam egy újabb puszira. Ez volt az első dolog amit megtanultam. Együtt örülnük szabad, de amikor azt érzem kiszakad a szívem a helyéről neki azt nem szabad látnia, mert teljesen bezárkóziuk újra.

Na de nagyon előre szaladtam:) Bölcsödét váltottunk és minden szuper lett Pont mint azelőtt. Visszakaptam a tündéri kisfiam. A következő sokk az ovival együtt érkezett. Akkor még egy másik városban éltünk. Az összes oviból elutasítottak "helyhiány" miatt. Nem részletezem egy újabb kemény időszak következett.

Végül találtunk egy ovodát fantasztikus óvónénikkel. Normál oviba keztünk. A gyerekek elfogadták, minden olyan jól alakult. Szzépen elkezdett beszélni, azt gondoltuk végre hátra dőlhetünk...

Elérkeztünk a karanténhoz.....erről talán majd egyszer írok egy bejegyzést. Ez egy olyan időszak volt amit ha lehetne kitörőlnén az életünkből.

A tavai évben rengeteg változás történt velünk. Elköltöztünk. Ez életünk legjobb döntése volt. Van egy kis udvarunk ami az életünket mentette meg:) megszületett a tesó, a költözés miatt ovit kellett váltanunk, de itt nem volt számára megfelelő integráló ovi így most egy szegregáló oviba jár. Nagyon szerti. Minden a helyére került. Kipróbáltunk több fejlesztést is, de az igazi boldogság számára az úszás az az Ő közege. Ott érzi igazán otthon magát.Talán majd az úszás terápiáról is írok egyszer:)

2020 november 30.-án négy év várakozás után végre megkaptuk a diagnózist. Autizmus sprektrum zavar és ADHD. Bélyeg ez vagy előny? Majd az élet választ ad erre a kérdésre.

Van még egy kérdés amit szintén nagyon gyakran megkérdeznek tőlem.

Vágytam valaha, hogy más legyen az életünk? Vagy hogy a fiam más legyen?

Na jó ez már két kérdése:) Ezen soha nem szoktam gondolkodni. A válaszom azonnal az, hogy soha nem vágytam másik kisfiúra. Imádom a kisfiam. A világnak egy olyan csodás oldalát mutatja meg nekünk minden nap, amit soha nem adnánk oda semmiért. Egy csupaszív kisfiú, aki képtelen két percig a fenekén maradni:) Egy szerelem gombóc. Ajándék minden nap. Mert még a nehéz napon is tanulunk valamit.

"Vannak különleges emberek. Röpülésükbe felejtkezett, törékeny, ritka lepkék az égő erdőben. Érzékenyek. Magányosak. Gyermek a lelkük. Titkokat tudnak egy másfajta létezésről. Jeleket rajzolnak a homokba. Üzeneteket a tavak, folyók, tengerek víztükrére. Ég és föld között lebegő hintákon ülnek. Hol a felhők magasából kacagnak le a földre, hol a sárból zokognak az égre. Szavaik gyöngyökként gurulnak a fövenyen. Vagy szögekként koppannak bádogvödrökben. Szeretnek. Gyűlölnek. Szomjazzák a szeretetet, de ritkán kapják meg. Pedig hatalmas szeretettel tudják viszonozni. Ez a hatalmas szeretet gyakran kiaknázatlan tárna bennük.

Ébren is álmodnak, álmukban is ébren vannak. Köztes lét lakói. Otthontalanok.

Gólyalábon egyensúlyoznak a szakadék felett kifeszített kötélen.

Autisták."

Stephen King Hasznos holmik

 

Stephen King nagy kedvencem. Viszonylag korán kezdtem el olvasni és ezzel egy időben gyűjteni is a könyveit. Nem titkolt vágyam, hogy egy szép napon az összes könyve a polcomon fog sorakozni. Idén januárban gondoltam egy bátrat és elhatároztam, hogy az összes magyarul megjelent könyvét elolvasom. Első körben a már itthon meglévőekkel kezdtem. A Hasznos holmik minimum tíz éve várja, hogy elolvassam...nagyon itt volt már az ideje.

"Hozta isten, vitte ördög."

Castle Rock csöndes kisváros, izgalmas esemény, ha új boltja nyílik. Leland Gaund üzletpolitikája fölöttébb szokatlan és megnyerő – hasznos-haszontalan portékájáért épp csak annyit kér mindenkitől, amennyi kinek-kinek pénztárcájában lapul. Potom pénzért vesznek át a városlakók gyönyörű lámpaernyőt, remek horgászbotot, csodatevő talizmánt, kincskereső könyvet, Elvis Presley napszemüvegét – mindenki azt, ami régóta szíve vágya. Igaz, az alkuban benne foglaltatik mindahányszor, hogy a boldog vevőnek még valami apró, játékos csínyt is el kell követnie. Alan Pangborn seriffnek viszont nem jut ideje, hogy személyesen üdvözölje a város új boltosát. Egy különös ügyben kell nyomoznia: a félbolond Nettie Cobb és a sárkánylelkű Wilma Jerzyck bárddal-böllérkéssel lemészárolja egymást, nem sokkal a Hasznos Holmik megnyitása után. Pangborn seriff nem sejti, hogy ki uszította egymásra a két asszonyt, de valami azt súgja neki: történnek még Castle Rockban furcsa dolgok…

"Akkor ugrik az ember, ha Mr. Gaunt azt mondja, itt az árok."

Még soha életemben nem olvastam ilyen rossz fordítást. Az első pár oldal után azt gondoltam, ez a történet az 1900-as években fog játszódni. Nagyon nehezen rázódtam ezért bele a történetben. Ha valaki még nem olvasott az írótól akkor nem ajánlom, hogy ez legyen az első.

Nekem ez a könyv, hozta az összes kötelező elemet, amit már megszoktam és szeretek Kingtől. Ez már a nagyon sokadik történet, amely Castle Rock-ban játszódik. Én szerettem ezt a kisvárosi hangulatot. Szeretem, hogy mindenkit nagyon alaposan megismerhetünk. Ismerjuk az utcákat, a boltokat, az embereket. Ha becsuktam a szemem fel tudtam idézni a leggyorsabb útvonalat Polly házáig. Én szeretem ezt a kisvárosi hangulatot. Talán mert én is ott élek. Tudom, milyen érzés az amikor mindenki tud mindenkiről mindent.

Ami kicsit szerintem sok volt, az a vásárlós rész. X Y bemegy a boltba megveszi álmai holmiját és cserépe egy apró csínnyel fizet. Az első 4-5 alkalom még érdekes volt, de a huszadik után már nagyon vártam, hogy történjen valami.

Aztán történt is...Nettie és Wilma akciója azért nem volt semmi. Sikerült a történetet végre kibillenteni. Innentől már végig volt valami bizarr feszültség a szereplők között. Ennek hála már a borzalmas fordítás sem zavart annyira.

Természetesen nem maradhatott el a katarzis. Amikor már mindenki megőrül, ott már nem tudtam letenni. Érdekes mi minden lakozik / lakozhat a felszín alatt.

Amit kicsit hiányoltam, hogy Mr. Gaund-ról nem tudtunk meg semmit. Pedig engem nagyon érdekelt volna, hogy mióta árulja a portékáit és kicsoda ő valójában.

"Az emberek a lelkükkel vannak elfoglalva. Abból visz is el ő szép számmal, ha majd elfüstöl a városból!"

Összeségében szerintem ez is egy jó King könyv. Bár az igaz, hogy nem került be a TOP 10-be.

Olvasás után tudtam meg, hogy film is készült belőle, amit majd egy távoli jövőben szeretnék megnézni.

Amrus Éva Anya, kérek még!

 

Amikor megszületett a második kisfiam már azt gondoltam van annyi rutinom, hogy nekem nem lesz szükségem egy újabb Baba szakácskönyvre. Akkor vajon miért csábultam el? Sokáig nem igazán hozott lázba a könyv. Pedig az összes létező helyen ez jött velem szemben, de azt leszámítva, hogy nagyon szép a borító engem továbbra sem győzött meg.

Roham gyorsasággal teltek a hónapok és elérkezett az idő, hogy a mi kis manónk újabb izekkel ismerkedjen meg. De ami működött az egyik gyereknél és minden úgy ment, ahogy az a nagy könyvben meg van írva:) az a másiknál egyáltalán nem vált be. Természetesen én sem erőltettem semmit. Türelmesen vártam / vártunk amíg szépen lassan elfogadott egy egy új ízt.

Mivel elég döcögősen ment a hozzátáplálás gondoltam mégis beszerzek egy példányt magamnak. Miután megérkezett a könyv rádöbbentem, hogy lehet a Válogatós gyerekek könyvét kellett volna megrendelnem, mert tudom most nem leszek népszerű, de nekem eza könyv semmi pluszt nem adott.

Természetesen nagyon szép és igényes a kivitelezés. Az első rész pedig nagyon hasznos és átfogó ismereteket ad. Bár nekem ott is voltak felesleges részek. Nem hiszem hogy 3-4 oldalt kell arra szánni, hogy szükségünk lesz hámozóra, vágódeszkára.

A könyv második részét a receptek teszik ki. Bár tudom, hogy a hozzátáplálás az alma, barackpürével kezdődik, de valahogy olyan furcsa volt ezt így olvasni. Oké ha valaki nem egy konyhatündér és mondjuk első vagy akár hányadik baba és tele van kérdésekkel, de szerintem almapürét mindenki el tudja készíteni.

Nekem a receptek is olyan összevissza voltak. Ugyan azon az oldalon van 6 hónapos babának és 11 hónapos babának recept. Engem ez egy kicsit zavart. Nagyon kevés új recept volt benne. Emlékszem ugyan ezt a kiwis teknős tortát szütöttem a nagyfiamnak öt évvel ezelőtt az első szülinapjára.

Nekem pozítv csak a könyv borítója, igényes fotói voltak. Nem hiszem, hogy ezt a könyvet nagyon sokszor forgatnám. Két receptet próbáltam ki, hátannyira nagy sikert nem aratott.

Az látszik, hogy rengetek meló, és szeretett van benne. Azt is értem, hogy miért ilyen jó az értékelése mindenhol. Szerintem viszont, ha valaki tanácstalan inkább a védőnővel konzultáljon vagy ha mindenképp Ambrus Éva akkor a Manómenü fb csoport ettől klasszisokkal jobb és hasznosabb.

David Lagercrantz – Zlatan Ibrahimović: Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimović

 

A családunkba a foci szent dolog. Tizenkétéves korom óta ugyan annak a csapatnak drukkolok, sőt még a férjem is a foci rajongásomnak köszönhetem.

Zlatant az ember vagy szereti vagy nem. Szerintem nem létezik köztes állapot. De tartozzunk bármely csoportba azért azt el kell ismernünk, hogy kiváló focista. Egy igazi fenegyerek.

A könyvben végig kisérhetjük Zlatan történetét a focin keresztül. Vagyis igazából addig amíg először megy a Milánhoz. Talán az ő kariérje örökké tart majd:)

A könyv elején megismerhetjük a vadóc fiút, akinek mindenért meg kellett küzdeni. Sem az édesanyja sem pedig az édesapja eleinte nem támogatta. Nem volt túl jól otthon a helyzet. Nekem kifejezetten tetszett, hogy ennek ellenére nem ment el a történet túlságosan egy mártír irányba. Zlatan ilyen. Ugyan otthon eltört egy két fakanál, de ennek ellenére képes volt megbocsájtani a szüleinek és végig nagy szerettetel beszél a családjáról.

Nekem a könyv szerkezete túl kaotikus volt. Ide oda csapongot. Ez itt most egy kicsit zavart. Persze az is lehet, hogy így szeretett volna a személyiségéből átadni nekünk egy darabot.

Én legjobban az a  részt vártam, ahol a Juventushoz kerül, illetve a botrány kirobanásának időszaka. Nagyon kíváncsi voltam rá, ő vagyon ezt hogyan élte meg. Érdekes volt. Egy teljesen új nézőpont, ellentétben Buffon, Del Piero vagy Nedved véleményével. El tudtam fogadni. Bár nem volt egyszerű, hiszen én végig szurkolói szemmel néztem a dolgokat.

Ami még érdekes volt számomra a Barcelonánál eltött időszak. Megdöbbentő volt azt olvasni, mennyire nem érezte ott jól magát, nem találta meg az edzővel a közös hangot.

Jó lett volna a magánéletéről egy kicsit többet olvasni, mert azt a kis infot is amit megosztott velünk olyan kaotikusan tette. Én csak kapkodtama fejem.

Viszont átjött az üzenet. Ő egy kemény és menő csávó:) Nem lehet nem észre venni. És igen én bevallom nekem sokszor bejött ez az arrogán, öntelt stílus.

A történet végéfelé pedig van egy pár mondat, amivel engem teljesen levett a lábamról. Zárásként álljon itt Ibra üzenet, kiknek is szól ez a könyv:

A könyvet a családomnak és a barátaimnak ajánlom, és mindenkinek, aki figyelemmel kísérte, hogyan alakul a sorsom, és kitartott mellettem jóban és rosszban. Ajánlom azoknak a gyerekeknek, bárhol is éljenek a világon, akik kilógnak a sorból, akik úgy érzik, hogy mások, mint a többiek, és akiket tévesen ítélnek meg. Nincsen azzal semmi baj, ha valaki más, mint a többiek. És nincs annál fontosabb, hogy higgyetek magatokban. Számomra ez volt a megoldás, bármilyen helyzetbe kerültem.

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk

 

Selyem Zsuzsa neve számomra új volt. A Libri díj jelöltjei között bukkantam a nevére. a könyv címe, illetve fülszövege nagyon érdekes volt. Úgy éreztem nekem ezt kötelező elolvasnom.

A novellás kötet sajnos nekem egy hatalmas csalódás volt.

Az írásai nagyon egyediek. Igazán érdekes néhol már polgárpukkasztó stílusa ellenére én mégsem tudtam szeretni. Áthág minden írott és íratlan szabályt. Amivel természetesen nincs semmi baj. Én kifejezetten szerettem a merj kilógni a sorból filozófiát, de teljesen őszintén én ezt nagyon untam. Pedig bőven volt benne kritika, de valami annyira hiányzott belőle. Gondolkodom, hogy mi, mert az viszont nagyon érződik rajta, hogy valamit nagyon meg akart mutatni. A végére azt éreztem, hogy a cím választása annyira jól és ütősre sikeredett, hogy a novellákra nem maradt elég energiája.

Ha valamelyik részt ki kellene emelnem talán az állatos novellák lennének.

Én nagyon szerettem a novellákat. Mindig adnak valami pluszt a napomhoz, de itt sajnos ezt nem történt meg. Nekem ezek a történetek már túl szürreálisak voltak. Sajnos egyik novellához sem tudtam kapcsolódni. Azért még szeretnék neki esélyt adni. Valamikor a közel jövőben a Moszkvában esik szeretném elolvasni, mert arról viszont nagyon jó értékeléseket olvastam. Talán ott majd sikerül megszeretnem.

De, hogy a végére valami pozítv is legyen. A kedvenc idézetem itthagyom. Azért ezt a gondolatot elvittem magammal.

A legjobb forgatókönyv szerint is csak arra lehet számítani, hogy az emberek, különféle technikák révén, boldogok lesznek, de – mivel nem láthatják át mindazon eszközök működését, melyeknek tökéletesen ki vannak szolgáltatva – szabadok soha.

Neil Gaiman: Coraline

 

Nyíltan vállalom Gaiman iránti rajongásom. A könyvei nálam a többször újra olvasós kategória. Az idén célként tűztem ki magam elé, hogy elolvasom / újra olvasom az eddig magyarul megjelent köteteit. Azokkal kezdtem, melyeket még nem olvastam.

Coraline az első perctől hozta a már jól megszokott Gaiman stílust. Nagyon szerettem ezt a különleges atmoszférát, ami az egész történetet végigkísér.

Coraline egy kedves ,kíváncsi kislány, aki felfedez egy ajtót és egy másik „jobb” világban találja magát. Valahogy az alap sztori is annyira illik az íróhoz. Hiszen vesz egy teljesen hétköznapi történetet, (Legyünk őszinték minden gyerek kíváncsi.) aztán csavar rajta egy nem is akármilyét. Nekem nagyon szerethető volt ez a történet. A furcsa szomszédok, Coraline és a családja. Bár nagyon rövid kis történetecske, mégis sok sok izgalom és fordulat van benne.

A horror jelzőt viszont én nem értem. Számomra ez nem volt egy félelmetes történet. Még azt sem gondolom, hogy az író annak szánta. Ez egy igazán szép mese a rosszról, ami körülvesz minket, de ugyanakkor megmutatja, hogy minden rosszat le lehet győzni.

Tara Altebrando: A távozás

 

A könyv fülszöveg fogott meg igazán. Az ilyen sztorikra én azonnal ugrom.

A történet elején hat gyerek titokzatos körülmények között eltűnik. Senki nem érti hová tűnhettek. Mindenki máshogyan próbálja feldolgozni a tragédiát. Az egyik kislány az eltűnése napján azt mondja, hogy el kell menni a Távozásba…. így egy idő után mindenki így hívja a gyerekek eltűnését.

Gyorsan ugrunk is a történetben tizenegy évet. Egy furgonból öt gyerek száll ki, akik nem emlékeznek semmire. Kezükben egy térkép. Feltételezik, hogy mindenkinek az otthona így elindul mindenki a saját térképe szerint haza.

Egy kérdés azonnal megfogalmazódott bennem. Mért öt? Hiszen hatan tűntek el.

A történetet váltott szemszögekből ismerhetjük meg. Két eltűnt gyerek (Scarlett és Lucas) Valamint Avry az elő nem kerülő hatodik gyerek húga szemszögéből.  A sztorinak nagyon jót tett, hogy ide oda ugrálunk a szereplők között. Számomra a legérdekesebb és legkiforrottabb Lucas karaktere volt. Izgalmas volt bele látni a gondolataiba. Vele együtt izgulni, vajon rájön mi történt vele az elmúlt tizenegy évben?

A regény nem visz túl mélyre. Néhol nekem túl gyermeteg. Még izgalmasnak sem nevezném. Talán az érdekes rá a legjobb jelző. Nekem túl „tinisre” sikeredet. Kicsit erőltetettnek éreztem a szerelmi civódást. Én szívesebben olvastam volna a nyomozásról. Ez szinte teljesen kimaradt. A szülök érzései, a gyász feldolgozása sem nagyon jelenik meg a könyvben. Én végig azt éreztem, hogy ebben a történetben jóval több lehetőség van.

Ennek ellenére tetszett. Olvastatta magát. Bár nálam a krimi mércét nem ütötte meg.

Helló hétfő

 

Hihetetlen, hogy ez a nyár milyen gyorsan elröppent. Remélem mindenkinek csodásan telt és szerdától teljesen megújult energiákkal nekivághatunk az ovinak, sulinak, munkának.

Viszlát nyár:)

Aranyosi Ervin: Légy boldog

Légy boldog ok nélkül, ne keress rá okot!
Mert, ha az ok múlik, az öröm elpárolog!
Figyeld a gyermeket, élvezi a létet.
Nincs benne utálat, nincs benne ítélet.
Képes minden szépet örömmel fogadni.
Nem őrizget kincset és szívből tud adni.
Mert a szeretetnek, nincs oka, nincs ára.
Nyílt szívvel csodálkozz rá a nagyvilágra!

Dan Wells: Szörnyeteg úr

 

A várólistám legrégebbi darabja Dan Wells sorozata. Volt egy idő, hogy ez a könyv jött szembe velem mindenhol. Metró, busz, még a munkahelyemen is sokan olvasták anno.

Amikor elkezdtem az első részt annyit tudtam, hogy lesz a egy fiatal fiú aki szociopata vonzódik  a sorozatgyilkosok után. Nekem a krimi/thriller műfajnál nem igazán szokott tetszeni a tini vonal, de mivel évek óta ott figyel a várólistámon, így belekezdtem.

Az első rész csalódás volt. Zavart, hogy a főszereplő tizenhat éves és amikor a gyilkos személyiségére is fény derült, hát ott egy kicsit kiakadtam. Ha van valami ami totál hidegen hagy az a démon világ. Nem tudtam hová tenni, hogy miért szeretik/szerették ezt a sorozatot olyan sokan.

"Az első, amit egy holttesten ellenőriz az ember, hogy tényleg halott-e. Addigra már biztos az lesz, mire végzel vele, úgyhogy nem árt előre meggyőződni róla."

Gondoltam nem is fogom folytatni, de a bíztatások miatt….”ez a sorozat egyre jobb lesz „ és társai miatt a második részt is elolvastam.

A történet első felét borzasztóan untam. Gyakorlatilag összefoglalja az első részt. Ugyan azokat a dolgokat ismételgeti. Itt még John vívódásai is olyan gyerekesek voltak. Inkább idegesítő, mint az érdekes kategória nálam.

A könyv felétől viszont végre elindult valami. Fény derült végre a gonosz kilétére és onnantól azt vettem észre, hogy nem tudom a könyvet lerakni. Még a démon sem zavart. Érdekelt, hogy John hogyan fogja ezt megoldani. Vajon át áll majd a másik oldalra? Ki fog felülkerekedni John vagy Szörnyeteg Úr? Elég gyorsan pörögtek az események és azt éreztem, hogy végre ez tényleg jó.

"egyetlen holttestből is rengeteg következtetést lehet levonni, ha az ember tudja, hogy mit keres."

A lezárást viszont túl összecsapottnak éreztem. És az utolsó mondta pedig kifejezetten vicces.

Továbbra is hadilábon állok ezzel a sorozattal. Mert sokkal jobban tetszett mint az első rész, de valamiért nem az igazi.

Viszlát nyár!

 

Először arra gondoltam, hogy összeszedem a gondolataimat és lezárom az augusztust. Rájöttem, hogy ez a nyár annyira szuper volt, hogy nagy butaság lenne, csak ettől a hónaptól elköszöni. Ez volt az utóbbi hat évünk legjobb és egyben legkönnyebb nyara.

Hihetetlen, hogy már egy éve végre a saját kis lakásunkba élhetünk és már egy éve annak is, hogy megszületett második kisfiúunk is, akit már nagyon várt az egész család. Na tessék jó messziről indítom a sztorit: D A nagyobb fiam diagnózisának elfogadása és a covid lelkileg olyan mélyre taszított, hogy azt hittem soha többé nem leszek képes talpra állni. Viszont ezek a kis apró szösszenetek segítetek abban, hogy végre minden a helyére kerüljön.   Megfogadtam magamnak, hogy igenis én döntök és negyven éves koromig visszaszerzem a régi formám testileg, lelkilegJ

És akkor a nyár. Az elmúlt pár hónapban rengeteg új embert ismertem meg, akik teljesen új színt hoztak a hétköznapjaimban. Közhely, de felemelő érzés tudni azt, hogy nem vagyok egyedül.

Még nyár elején részt vehettem egy varázslatos átváltozáson. Kacifántos anyukáknak tartottak szépségnapot. az egész napnak olyan varázslatos hangulata volt. Rengeteg sírással és nevetéssel. Én kb öt éve nem voltam normálisan kisminkelve. Sokszor még fésülködni sincs időm. Amikor pedig először a tükörbe néztem el sem akartam hinni a végeredményt. Felfoghatatlan volt számomra látni azt a Nőt akiről már régen elfeledkeztem. Ez a nap is egy fontos mérföldkő volt. Rájöttem, hogy én még mindig én vagyok:D

Régi vágyam volt a pontozó festés kipróbálása. Ez egy nagy szerelem lett. Az olvasás után ez az ami teljesen ki tud kapcsolni. Bár továbbra is nagyon kevés időm van festeni, de ezt nem fogom feladni sosem.

A gyerekek nagyon élvezték a nyári szünetet. Rengeteget kirándultunk. A főszerepben az állatok voltak. Vadasparkok, állatkertek, állatsimogatók. No meg az elmaradhatatlan strandolás.

Elkezdtünk egy élményfüzetet is. Csupán nyári mókának szántuk de olyan jól sikerült, hogy folytatjuk. Jó lesz visszalapozgatni évek múlva.

Olvasás szempontjából a nyár nem volt túl jó. Augusztusban sikerült egy kicsit belehúznom és öt könyvet be is tudtam fejezni. Sőt majdnem mindegyikről értékelés is született itt a blogon. Meg is veregetem a vállam :D

A nyár vége felé Szabados Ági rendezett egy garázsvásárt a már megunt könyveiből. Én három szuper jó könyvre tettem szert és hamarosan olvasni is szeretném.

Hát viszlát nyár. Nagyon fogsz hiányozni…..Helló ősz azért téged is nagyon vártunk.

Nektek, hogyan telt a nyár?

Helló hétfő

 

Itt van az ősz...végre. Szépen lassan nálunk is minden visszaáll. Elkezdődött az ovi, a fejlesztések. A kicsinek ugyan hiányzik a tesója, de azért élvezzük, hogy most egy kicsit újra ketten lehetünk.

Versek olvasgatása közben rájöttem, mennyi őszi kedvenc versem van. Így most hétfőnként hozok nektek egyet egyet.

Csodás hetet kívánok!

Radnóti Miklós

Szeptember

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

José Saramago: Káin

 

A Vakság után egyértelmű volt, hogy olvasnom kell Saramago művei közül még, hogy kiderüljön rajongásom mennyire fog fokozódni vagy csillapodni.

Egy nyíltan vállat ateista nézeteket valló író miért ír mégis egy Bibliai személyről? Ezért választottam Káint.

Történetünk, ádámmal és évvala kezdődik. Az úr,  kiűzi őket a paradicsomból, később pedig jön ábel, akit testvére megöl. Ismerjük a történetet ábel kárörvendő módon viselkedett káinnal szemben és mikor az úr nem fogadta el áldozatát, káin megtorolta azt.

Káin időörvénybe kerül és a könyv oldalain felsejlenek a jól ismert bibliai történetek. Láttuk többek közt ábrahámot, mikor vitte feláldozni fiát, ott voltunk bábel tornyánál, jött sodoma pusztulása, leomlottak jerikhó falai, táncoltak a zsidók az aranyborjúnál, végignéztük jób életének összeomlását és még számos mást is, majd végül megismertük noét és családját.

Itt végre választ kaptunk, miért tűntek el az egyszarvúak. Noé felvette volna a bárkára, de az úr és angyalai rá se hederítettek. Lezúdul az eső, itt az özönvíz, megfullad a bárkán kívül rekedt emberiség, káin meg közben módszeresen megöl a bárkán noé kivételével mindenkit, asszonyt és férfit, majd noé végül látva, nincs remény a föld újbóli benépesítésére, öngyilkos lesz.

Vége az özönvíznek, megnyílnak a bárka ajtajai, jönnek sorra ki az állatok, de az úr hiába hívogatja noét és családját, nincs ott más élő ember, csak káin. Nincs új emberiség, mind, aki a régi volt, azt az úr elpusztította, a bárkán lévő kis csapatról meg ugye káin gondoskodott, nem maradt élő ember más, csak a hitvány gyilkos, aki zárásként az úrral így perel „az én gonoszságomat és hitványságomat hasonlítani sem lehet a tiédhez, emlékezz csak a sodomában elpusztult gyermekekre.”

Elég sötétnek is gondolhatnánk a könyvet mindezek alapján, olyan igazán nyomasztónak. Hát nagyon nem! Saramago kiváló író és olyan humorral van átszőve az egész történetvezetés, hogy sokszor hangosan felkacagtam majd percekig nevettem. Kell nekem még olvasnom tőle, nagyon kell.

92. Ünnepi Könyvhét

 

Nagyon várta már én is a könyvhetet.  Még akkor is, ha nekem ez a program egy ideje a gyerekkönyvek dedikálásáról szól. Olyan jó látni a kis arcukat, ahogyan figyelik milyen varázslat készül.

A 92. ünnepi könyvhétre az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy eljutunk. Az ovi kezdés és a nyáron halogatott ügyintézések annyira összezsúfolódtak, hogy még a vasárnap is kétséges volt.

Mivel már tudtam, hogy nagyon necces lesz, hogy kijussunk, így nem is nagyon nézegettem az akciókat, programokat, dedikálásokat.

Viszont Papai Ildikó Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel kötete, már egy ideje várólistás, és amikor totál véletlenül megláttam, hogy pénteken dedikál, nem volt kérdés nekem ez a könyv kell. Ezúton is örök hála barátnőmnek, hogy elment és még dedikáltatta is a könyvet.

Vasárnap még is úgy alakult a napunk, hogy pár órát nézelődhettünk a Vörösmarty téren. Igaz nagyon tudatosan és időre érkeztünk. Egy hat és egy éves fiúcskával nem mindig olyan egyszerű. Autóval indultunk, de nagy szerettet volna villamosozni. Így Kelenföldön leraktuk az autót és irány a villamos. Amit leszálltunk a nagyobb a nagy tömegtől kicsit megijedt, de igazi hősként legyőzve felélmét folytattuk utunkat.

Gyakorlatilag azonnal a gyerekkönyves standokhoz rohantunk. Marék Veronika akkor már javában dedikált és a fél óra sorbaállás azért megviselte a fiúkat. Marék Veronika nagyon cuki volt. Megkérdezte Bencét melyik a kedvenc Kippkopp része és kiderült Marék Veronikának is az. Én nagyon hálás voltam neki, hogy így próbálta meg a gyerekeket kicsit felvidítani, mert a sorbaállás és várakozás nem az erősségünk.

Innen gyakorlatilag azonnal átalltunk egy másik sorba. Dániel András dedikált. Nálunk a Kuflik szent dolog. Az egész család rajong érte. És Dániel András írtó laza, jó fej. A kisfiam Jó reggelt köszönt neki:D Tizenegy órakkor…J Ezen jót poénkodtak. Megkérdezte milyen névre legyen dedikálva és a legnagyobb komolysággal, ahogyan csak egy hatéves tudja mondani a teljes nevét mondta. Megkérdezte tőle, hogy biztos a vezeték neve is belekerüljön? A válasz velősen ennyi: Hát persze és még hozzá tette, hogy akkor megkínálsz a sütidből….Hát perszeJ

Nagyon jó volt, hogy ilyen cuki mindenki, de aztán figyelmetlen volt és beütötte a lábát és már nem lehetett megvigasztalni. Elindultunk haza, de azért még kitalálta ha kapna fagyit akkor a lába sem fájna már annyira.

Remek élmény volt a könyvhét. Könyvekkel most nem de élményekkel és diafilmekkel gazdagodva tértünk haza.

Agatha Christie: A Bertram Szálló

 

Minden egyes Agatha Christie olvasás után eszembe jut, hogy vajon ha most élne, milyen krimiket írna.

A Bertram Szállóban minden benne volt, amit igazán szeretek Agatha Christie műveiben. Egy régimódi, előkelő szálloda, a titokzatos helyszín, valamint sokféle karakter, akik közül bárki lehet gyanúsított, gyilkos. persze az utolsó oldalig még csak sejteni se lehetett, ki is a gyilkos,  és miért történt a bűncselekmény.

"Nicsak, hiszen ez a jó öreg Jane Marple! Azt hittem, már régen nem él. Legalább százéves lehet."

A kedvenc Miss Marplem most inkább megfigyelőként és a nyomozást segítőként volt jelen, nem pedig a szálakat kibogozó idős hölgyként. Jó lett volna egy kicsit több Miss Marpelből. Én nem tudom megunni a csacsogását. A két nyomozó, de különösen az Atya karaktere kárpótolt az idős hölgy hiányáért. El tudtam volna akár visszatérő karakterekként is képzelni őket. Kár, hogy más krimijeiben nem bukkannak fel.

"Még a Bertramban is történhetnek érdekes dolgok, gondolta Miss Marple boldogan…"

Ebben a regényben az írónő két legyet üt egy csapásra. A háttérben munkálkodó bűnszervezet (rablás, csalás, pénzmosás), valamint egy gyilkosság mögött meghúzódó személyes drámája rajzolódik ki előttünk. És az elmaradhatatlan nem mindenki az, akinek látszik.
Kedvenc szereplőm – természetesen, Miss Marple mellett – Pennyfather kanonok volt. Szórakozott, feledékeny, szerethető figura, kis humort hozott a bűnös szálloda falai közé.
Az írónő alaposan megkavarta a szálakat, a végén – a tőle megszokott nemes egyszerűséggel – születik meg a megoldás

"A kanonok „ kelekótya”, ahogy Mrs. McCrae nevezte magában, és úgy tűnt, a kelekótyákra külön vigyáz a gondviselés."

Imádtam, hogy egy előkelő angol szálloda életébe bepillantást nyerhetek. Ha becsukom a szemem én a mai napig ilyenek képzelem el Angliát.  A szokásos hangulat, ami annyira jellemző Agatha Christie műeire, itt is jelen volt.

Hiába Christie nem tud csalódást okozni.

Helló hétfő

 

Mostanság nagyon sok verset hoztam. Talán ideje egy jó kis könyves idézettel kezdenünk a hétfőt. Egy ideje már a várólisámon csücsül a könyv. Ti már olvastátok?

"Úgy éreztem, minél többet olvasok, annál szabadabb vagyok belül, és ha belül szabad vagy, nem számít, hogy egyébként mi történik."

Emma Stonex A torony őre

Hogyan ​tartod életben a fényt, ha mindent elnyel a sötétség?
1972 szilveszter éjjelén egy csónak közeledik a Maiden Rock-i világítótoronyhoz, ellátmánnyal és a váltás személyzettel. A kikötésnél azonban senki sem várja őket. A torony ajtaját belülről bezárták, ám amikor betörik, a megrökönyödött emberek senkit sem találnak odabent: a három toronyőrnek nyoma veszett. Az asztal megterítve áll, egy el nem fogyasztott vacsorához. A toronyőrök naplójában az utolsó bejegyzés egy tomboló viharról szól, pedig az égen egész héten egy felhő nem sok, annyi sem vonult át. A toronyban az összes óra nyolc negyvenötkor megállt.
Két évtizeddel később a toronyőrök házastársait egy újságíró látogatja meg, hogy kiderítse, mi állhat az eltűnés hátterében. Ahogy megismeri a feleségek elbeszéléseit és a férfiak utolsó heteit, rég eltemetett titkok kerülnek felszínre, és igazságok torzulnak hazugságokká, mígnem a múlt fel nem fedi, mi történt valójában.
A valós eseményeken alapuló történet egy igazán fordulatos, magával ragadó, feszültséggel teli regényben ölt testet.

A nagy sportválasztó

 

Nálunk nagyabból 2 évvel ezelőtt fogalmazódott meg az a gondolat, hogy Bencének sportolnia kell. Ezzel egy időben találkoztam először Szekeres Ákos nevével. Egy Tv műsorban láttam, ahol arról mesélt, hogy SNI gyerekeket oktat Brazil Ji Jitsura /Judora. Már akkor szimpatikus volt, de akkor Bence még csak négy éves volt és elméletben öt hat év az alsó korhatár.

Idén májusban indult egy új csoportja. Kis létszámú SNI gyerekek vannak vegyesen. Szombaton 11-12 van az edzés Budaörsön. Vegyes korcsoport.

Az első alkalmat egy telefonos beszélgetés előzte meg, ahol természetesen elhangozott a kötelező kérdés. Mennyire „irányíthatóJ Nekem az őszinte válaszom, hogy semennyire.

Ákostól az a válasz érkezett rendben próbáljuk meg. Nekem már ez abszolút pozitív csalódás volt. Sok esetben már a telefon vagy email váltás után közölték, hogy nem ezt a foglalkozást keressük.

Az első órán bent lehettünk. Én nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy az egy óra az valóban hatvan percet jelentJ Az első alkalom nem ment zökkenő mentesen. Az gondoltuk a férjemmel, hogy na, ide se jöhetünk többet….. de annyival zártuk az edzés végét, hogy „lesz vele meló bőven, de gyertek”

Azóta járunk…..

Ákos egy csupaszív ember. Nagyon jól bánik a gyerekekkel. A gyerekek nagyon szeretik. Van egy segítője is Zsóka néni. Van egy saját köszönésük, amit Bence nagyon szeret.

A gyerekek játékosan tanulnak mindent. Esés, önvédelem,mozgásfejlesztés. A szülők nincsenek bent, de ha a gyerkőc szeretné nem gond. Amit én láttok, mióta járunk. Rengeteget javult a mozgása, szem kéz kordinációja, a csoporttal már sokkal jobban együtt tud haladni, javulta a figyelme, tovább képes koncentrálni. A gyerekek „küzdenek” is egymással. Akit zavar, hogy más hozzáér vagy megérint, azokat a feladatokat nem csinálj, addig a helyén ülhet szépen.

Nálunk pl a ruha volt a probléma. Egyszerűen nem tudja magán elviselni a judo ruhát, de ebből sincs gond. Lehetnek olyan ruhában, ami számukra kényelmes.

Nyáron pedig tart SNI gyerekeknek tábort. Ezt mi még nem mertük bevállalni.

Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer próbálják ki. Bence azóta rengeteg élménnyel gazdagodott. Hiszen milyen nagy öröm egy hatévesnek úgy hazaérkeznie, hogy ő bizony „legyőzte” Ákos bácsit. A gyerekek is irtó helyesek. Segítik, bíztatják egymást.

A végére a legfontosabb:  Végre egy hely ahol elfáradJ