Al Ghaoui Hesna: Soha ne add fel

 

Al Ghaoui Hesna nevét az egész ország ismeri. Hiszen az elmúlt években több mint húsz országból, köztük a világ számos háborús övezetéből tudósította a Magyar Televízió hírműsorait.

Riportjaival számos díjat bezsebelt: kétszer Kamera Hungária díjat, 2011-ben Príma Primissima díját is elnyerte.

Én mélyen tisztelem az ő munkásságát. Félj Bátran! című könyve hatalmas kedvencem és bárkinek minden indoklás nélkül a kezébe nyomnám. Igen kötelező elolvasni!

Ha esetleg több dologra vagy kiviácsi, ajánlom a honlapját !

A Soha ne add fel! Már a második Holli történet. Az elsőt sajnos nem olvastam, de ezt a hiányosságom mindenképp pótolni fogom. 

A mese így is teljesen érthető, különálló kis történetet mesél el nekünk arról, hogyan legyünk bátrak, hogyan nézzünk szembe a félelmeiknek és kudarcainkkal. 

Hollinak kis segítőtársai is akad Mumum személyében. Mumus egy apró házi rém. Tegye fel a kezét akit gyerekkorába legalább egyszer nem riogattak azzal, hogy ha "rossz" lesz elviszi a Mumus. Mumus karakterének beemelése a történetben nyilván nagyon tudatos dolog volt Hesna részéről. Hiszen szinte az összes félelmünk a gyerekkori hibáinkból erednek. Talán ha gyerekként nem féltem volna a Mumustól, most felnőttként már nem is félnék semmitől:)

Nagyon jól van felépítve a könyv. A főhősünk egy táborban van épp. Ahol nagyon fél, idegenkedik az új gyerekektől, retteg hogy valamit elront , teljesen biztos benne, hogy kudarc élmény fogja érni. Na és itt jön a világ legcukibb Mumusa. A kislánnyal felismerteti az érzést / érzelmet majd a történetből kilépve a saját életéből kiemel egy példát és úgy magyarázza el Holinak, hogy a probléma valós, de mindig mindenre van megoldás. 

A sztori pici feladványokkal van megszakítva, ami óriási segítség lehet a gyerekeknek. Tetszik, hogy ezt a könyvet igen is használni kell. Megszólítja az olvasóját. 

Nem baj ha hibázunk! Idézünk fel egy alkalmat amikor hibáztunk, írjuk le. Hogy éreztük magunkat akkor? Mit tanultunk az adott szituációból? Hogyan oldanám meg most újra ugyan azt a dolgot, Mit csinálnék most mást ként?

A gyerekeinkkel együtt fejlődhetünk. Figyelhetjük a reakciójukat. Rengeteget tanulhatunk, és kaphatunk ettől a könyvtől.

"De azt is megtanultuk, hogy a hibáinkat vagy a hiányosságainkat be lehet ismerni.Meglepő módon ilyenkor nem szakad le az ég, és nem nyílik meg alattunk a föld."

"Ha viszont nem vállalunk kockázatot, hogyan jöhetnénk rá, hogy mi mindre vagyunk képesek?"

"Hidd el nekem: nincsenek bátor vagy gyáva emberek. Helyzetek vannak, amelyekben időnként képesek vagyunk megtenni dolgokat a félelmeink ellenére, máskor viszont nem. De mindig ott a lehetőség, hogy legközelebb máshogy reagálj."

Nagyon szép és jól illusztrált mese. A gyerekek is könnyen megérthetik az egyes rajzok segítségével, hogy mire is kell odafigyelniük.  A mesét az összes nehézség ellenére átszövi egy hihetetlen pozítív atmoszféra. 

Kedvenc részem a skatulyarendszerről szólt. Ezt még hangosan fel is olvastam. Mert ilyen volt az apja, anyja, mert ő fiú, mert lány, mert vidéki, mert....stb Mind ott vagyunk valamelyik skatulyába.

 

Lezárásként pedig nagyon jó ötleteket kapunk a pozitív, erőt adó gondolatokra. Melyekkel a gyerekeinket is sokkal jobban tudjuk összeönözni. 

A végén pedig a Hősök Tere Alapítvány add egy kis segédletet nekünk szülőknek, hogyan tudjuk jól használni a könyvet, illetve egy kis összefoglalót is olvashatunk arról mi is az a growth mindset ami egyébként átszövi az egész történetet.

1. Hibázni szabad!
2. Biztasd az erőfeszítésre!
3. Dicsérj jól!
4. Figyeld, hogy mit szól mások sikereihez!
5. Mit kerülj el?

 

Ha több dologra is kíváncsi vagy  az alapítvánnyal kapcsolatban itt olvashatsz róluk!

Gretchen Rubin: Boldogságterv

 

"Egy év története, amikor megpróbáltam reggelenként énekelni, rendet tartani a szekrényben, okosan vitatkozni, Arisztotelészt olvasni, és általában véve többet bolondozni"

...ugye milyen egyszerűnek hangzik, de mindannyian tudjuk, hogy ez mennyire nehéz.

A boldogságért igenis meg kell dolgozni, minden nap kell érte tennünk valamit. Nagyon kíváncsivá tett Gretchen Rubin, hogy ő mit tesz ezért minden nap. Sőt hogyan használ tudatosan egy évet az életéből, hogy boldog / boldogabb legyen.

Miután elolvastam azon túl, hogy az egész könyvet teleraktam jelölésekkel, két dolog fogalmazódott meg bennem.

1: Ez Gretchen boldogságterve...tehát nekem is írni kell egy sajátot.

2: Kell idő a könyvnek. Mivel én könyvtárból kölcsönöztem és nagyon szorított már a határidő, muszáj volt nagyon gyorsan olvasnom. Egy jótanács magamnak. A saját boldogságtervemhez több időt hadjak magamnak:)

 

Mielőtt nekivágnák a boldogság tervünknek, Gretchen utmutatását követve mi is elkészíthetjük saját Tizenkét parancsolatunkat! Én elkezdtem a sajátom és pár úgy éreztem az első pár pont nagyon közhelyesre sikeredett, mégis a betartásuk giga nehéz.

Nagyon szerettem az író nevezzük aranyköpéseknek:) Ezeknél én mindig hosszan , helyeslően bólogattam.

"Akkor sem tudod megváltoztatni a gyerekeid természetét, ha különórákra beszéled rá és íratod be őket."

 

Mivel Rubin egy évet szentelt a boldogságtervének, praktikus okokból minden hónapnak adott egy célt és csak arra fókuszált. Mennyivel egyszerűbb kis lépésekben haladni. Soha többé nem teszek Új évi fogadalmat:D !

Ha valami változást szeretnénk azt rendszerint magunkon kezdjük. Nem igazán a könyv miatt, de én is január óta lelkesen gyalogom. Mérem a megtett km. A gyaloglás rendkívül jól kitisztítja az ember fejét. Én mindenkinek ajánlom.

Rokoni kacatok, kinőtt ruhák, nektek még jó lesz kategória. Na ez volt az a rész ahol elkezdtem a férjemnek felolvasni a könyvből. Ő továbbra sem érti :)

 

"-Mindig azt mondták-mesélte-, hogy azt a fajta munkát önmagáért kell végezni az embernek. Ha másokért dolgozol, a végén azt akarod, hogy elismerjék, hálásak legyenek, és megjutalmazzanak érte. De ha önmagadért csinálod, semmi különöset nem vársz el az emberektől."

 

A következő számomra fontos pont: Szánj időt a feladatokra!

Én bevallom gyerekcipőbe járok ezen a téren. Mégis mikor?? De egészen jó kis tippeket ad. És totál megnyugtat a tudat, hogy nem csak én éreztem magam a világ legboldogabb emberének amikor végre lett egy lamináló gépünk. 

 

"A boldogságnak ezzel szemben szerintem négy szakasza van. Úgy sajtolhatjuk ki a legtöbbe boldogságot egy élményből, ha várunk rá, élvezzük a bekövetkezését, kimutatjuk a boldogságunkat és felidézzük a kellemes emlékeket."

 

Biztosan azért mert csak úgy daráltam a könyvet, szeptember hónaphoz érve már túl sok volt és egy kicsit el is untam. De a rengeteg gyakorlati tanács, a sok humor és a kudarcait is vállalva (az író és én is) azt mondhatom ez az egyik legjobb "életmód" könyv amit az utóbbi időben olvastam-

És mi mással is köszönhetnék el, mint Gretchen Rubintól származó kedvenc aranyköpésemmel:

 

 "A legjobb módszer, hogy boldoggá tegyük önmagunkat, ha másokat boldoggá teszünk.
A legjobb módszer, hogy boldoggá tegyünk másokat, ha önmagunkat boldoggá tesszük."

 

Szívesen :D

Kováts Laura Rozália: Belső tenger

 

Nem is olyan rég írtam már róla, hogy kinőttem a borító alapján választok könyvet korszakomból. 

Itt mégis ez történt. Miközben a gyerekek vállalgattak a könyvtárban, nekem megakadt a szemem Földi Andrea által tervezett borítón. Anélkül, hogy beleolvastam volna vagy a fülszöveget elolvastam volna haza jött velünk.

Kovács Laura Rozália neve nekem semmit nem mondott. Nem tudtam ki is lehet ő. De kíváncsivá tett, hogy egy lány akit Laurának hívnak miért írja azt hogy Rozi igaz története.

Itthon aztán minden a helyére került. azt kell mondanom a legjobbkor talált meg a könyv.

Fülszöveg:

Rozi koraszülött babaként jött a világra, és egy fertőzés utóhatásaként vízfejűséget diagnosztizáltak nála, így születése óta beültetett sönttel éli a mindennapjait. Már kicsi babaként meg kellett tanulnia, hogyan küzdjön az életéért, illetve együtt kellett élnie a tudattal, hogy a többi gyerek számára szinte észrevétlenül elsajátított képességek – mint járni, ülni, később írni vagy számolni – neki komoly kihívást jelentenek és speciális fejlesztéseket kívánnak. Az elmúlt huszonkét évben többször felmerült benne a kérdés: miért pont velem, miért így történtek a dolgok? Rozi különleges életútja egy koránál érettebb gondolkodású, önmagáért és másokért is kiállni képes fiatal nő megszületését tette lehetővé, aki már képes arra, hogy hálával gondoljon arra, amiért a sors annyi remek segítőt adott neki és a családjának.
Szülei ismert emberek – Kováts Adél színésznő és Kováts Tibor balettművész –, akik a történetükkel példát is mutatnak másoknak. Édesanyja természetes kötelességének tartotta, hogy támogassa a Bátor Tábor, az UNICEF és a Bethesda Kórház Alapítvány munkáját, most pedig a lánya, Rozi kér szót. Őszinte könyvéből megtudhatjuk, hogyan ismerte meg és dolgozta fel küzdelmes babakora történetét, milyen speciális órákra volt szüksége a felzárkózáshoz, hogyan határozta meg a betegsége a kamaszkori lázadásait, és hogyan jutott el a mostani elfogadó és alkotó önmagáig. Rozi saját történetén keresztül azt üzeni minden hasonló helyzetben lévő családnak: nem vagytok egyedül. A kötet végén a szövegértésben akadályozott számára úgynevezett KÉK összefoglaló található, aminek segítségével ők is megismerhetik Rozi példamutató hozzáállását és egyedi történetét.

 

 

Rozi történetét olvasva az jutott eszembe, az élet valóban egy csoda. Hiszen amikor már azt érezzük..oké ennyi volt innen nem tudunk tovább lépni, fejlődni, valami mégis mindig történik, tovább lépünk, fejlődünk. 

Ez a történet egy kislány / egy lány története, küzdésről, fájdalomról, elfogadásról, szerelemről az életről. Én végig azt éreztem, hogy ez nem is egy "igazi" könyv, hanem Rozi naplója. 

Az első fejezet címe: A víz mozgása

Mindannyiunk élete a víz, de mindenkinek másképp. Én azelőtt soha nem gondolkodtam még ezen. Milyen lehet úgy élni, hogy a víz mozgása egyszerre börtön és szabadság? Főszereplőknek  hydrocephalus vagy más néven  vízfejűség nevű betegsége miatt teljesen más a viszonya a vízzel. A kötet első kis szösszenetében erről ír és szerintem ez lett a legütősebb rész is.

Ez nem egy szakkönyv és bár Rozi mindenkinek írta én mégis a nagyon egyszerű nyelvezete miatt inkább tiniknek ajánlanám. Bár nekem felnőttként is nagyon tetszett, de el kellett engednem azt, hogy ez nem egy szakkönyv. Nem tudunk meg túl sok mindent a betegségéről, a kezelésekről, inkább csak be be pillanthatunk egy picit az életébe, a múltjába , a gondolataiba.

Volt több rész is ami engem nagyon elgondolkodtatott. Amikor arról mesél, hogy ugyan járhatott volna integráló intézménybe...de tudjuk nem kell folytatnom. Végül egy kis létszámú olyan "integráló" / szegregáló osztályba került ahol minden gyereknek volt valami problémája ( ADHD, autizmus, pszichés betegség, down szindróma) és arról meélt, hogy ez mennyire nehéz volt és mindenkit nyomasztott. Gyerekként is azt érezte, hogy néha olyan jó lenne egy "normál" gyerek mellett ülni. Úgy érezte, hogy húzó erő lenne számára. Érdekes volt ezt így olvasni. Hiszen én ezt szülőként tökéletesen tudom, de most már azt is tudom, hogy a gyerekeini is így gondolják és érzik.

A fejezeteket megszakítják Rozi számára fontos emberek, amolyan köszönő leveleikkel. Nekem ezek a levelek zavaróak voltak. Túl személyesek. Nem éreztem helyüket a történetben. Jobb lett volna ha ezek az emberek: fejlesztő pedagógusok, osztályfőnökök talán inkább a saját módszereikről írnak, hol találhatjuk meg ezeket a remek pedagógusokat. Így lett volna a történetnek egy kicsit informatív, tudományosabb összefoglalója. Amit a gyerekek szerintem ugyan olyan, jól megértenének.

 

 

A könyv lezárása viszont zseniális. Ugyanis tartalmaz egy kék összefoglalót. Ez egy könnyen érthető kommunikációval készült összegzést. amelyet a szövegértésben akadályozottak is könnyen megérthetnek.

És hát anyaként nem tudok elmenni szó nélkül az Előszó mellett, amelyet Rozi édesanyja Kováts Adél írt. Talán nincs még egy könyv aminek az előszavát ennyiszer elolvastam volna. 

Szeretném veletek is megosztani, hogy ő mit tanult a saját lányától az elmúlt huszonegy év alatt:

 

"A lányom segítségével megtapasztalt legnagyobb tanítás, hogy el tudom, fogadni, a gondviselés sokszor éppen a legkilátástalanabb helyzetekben nyilvánul meg. Ilyenkor megéljük a tehetetlenségünket, miáltal az elengedést tanuljuk. Megértjük, hogy a cselekvő szabadságunk addig terjed, hogy figyeljünk és ott legyünk, amikor szükség van ránk. A hozzánk legközelebb álló, leginkább tőlünk függő embernek is van saját élete, sorsa, amihez nincs hozzáférésünk, amibe ő dönt. Mi csak legyünk jelen a pillanatban, legyünk a kinyújtott kéz, amit el tud érni."

 

Végezetül pedig egy számomra kedves interjúk olvashattok itt amit Rozival készítettek.

 

Viszlát február!

 Végre itt a tavasz...Bár a tegnapi nap még igen szeszélyes volt az időjárás nálunk. Azért szépen lassan végre itt a jó idő. A kertecskénkben is kibújtak az első nárciszok, a fúk már nyüstölik az apjukat a homokozó miatt és az összes kerti játék már előkerült. Na én ezekből a dolgokból tudom, hogy itt a tavasz.

Örülünk, hogy már világos van mikor reggel indulunk és viszonylag sokáig van már világos. Nagyokat tudunk sétálni. Ezt a kora tavaszi időjárást kedveljük. 

Jó volt persze a február is. Sok szép kihívást, feladatot, örömöt tartogatott nekünk. De mi már annyira vártuk a napsugarat. És talán ebben a szomorú időben ez egy kis reményt ad nekünk.

Olvasás:

Február olvasás szempontjából is igazán klassz hónap volt. Szépen lassan kezdek visszazökken. Néhány nap volt csupán amikor nem marad már idő az olvasásra, de mivel minden nap olvasok a fiuknak mesét vagy magamnak egy verset, így olyan ez mintha minden nap olvastam volna:D

A könyvtárba én továbbra is csak csomagot állítok össze és berohanok érte, mert a fiúk azonnal a  gyerekkönyvtárba szeretnének menni:) na jó nem panaszkodom

Ebben a hónapban kipipáltam a legrosszabb olvasás élményeim ebben az évben kategóriát. Remélem több nem is lesz már. Sajnos sem az Elvesztett múlt sem pedig Az órák nem hozta a várt élményt.

Viszont végre olvastam Bauer Barbarától nem is értem eddig miért nem. Szinte az összes könyvét felraktam a várólistámra. Nagyon tetszett a stílusa. Februárban végre megtalált egy igazán jó krimi. Ez is lett a hónap kedvenc könyve.

Márciusra is elkészítettem a tervlistám:) Gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával vágok bene. 14 könyvet sikerült kiválasztanom. Jó lenne mondjuk a felét teljesíteni és én akkor már boldog lennék. 

 

Család:

A havi zárásnál nálam elengedhetetlen, hogy a számomra legfontosabbakról ne írjak egy kicsit.

Megvolt az ovis farsang. Ami idén számunkra igazi csoda. Bence soha nem öltözött be. Mindig azt mondta, ha megkérdezték minek öltözött, hogy ő "Bencének" szeret öltözködni. Idén valami csoda folytán egyedül választott jelmezt, ráadásul egy olyat amihez maszk is tartozik. pedig az arcán soha semmit nem viszel el. Olyan büszke vagyok rá, hogy ezt megcsinálta. Talán egy óráig bőgtem ezért a fürdőszobába, de ami másnak természetes, nekünk egy giga óriási lépés most. Végtelen boldogsággal tölt el ez a fotó. mert ez egy olyan dolog számunkra, amelyről azt hittük soha nem lesz képes.

Hosszabb kihagyás után eljutottunk egy kis kirándulásra is. Törökbálinton a meseerdőt barangoltuk be és nekem is volt alkalmam egy kicsit elszökni itthonról és egy városi séta alkalmával egy csodás csajos programba vehettem rész.

Felvettem egy új szokást. Elkezdtem sétálni. Nem titkolt vágyam, hogy szeretnék fogyni. Nos a séta ehhez még önmagában nem segített hozzá, de a fejemet olyan jól kiszellőzteti. Nekem ennél jobb pszichológus jelenleg nem is kell. 56 km sikerült a hónaban, amire én nagyon büszke vagyok és jól meg is veregettem a vállam:D

Nagyon jó volt a tél utolsó időszaka. Örülünk most a napsütésnek és kíváncsian várjuk mit tartogat nekünk március.