Ha egy nagyot ugrok az időben és felidézem, melyik az a kérdés amit a legtöbbször fel szoktak nekünk tenni, akkor az az lenne, hogy mikor vettük észre, hogy valami máshogyan alakul nálunk. Mindig azt mondom, szinte az első perctől tudtam. Talán az anyai ösztön nem tudom, de ami biztos, az első egy két hét után már felfigyeltem dolgokra. Pl napközben soha nem aludt, viszont az éjszakákat mindig végig aludta. Ahogy halad előre a mozgásfejlődése én annál erősebben éreztem, hogy ez eltér a megszokodtól. A játszótéren csak körbe körbe szaladgált, 1-2 percnél tovább semmi nem érdekelte, az összes játéka nagyából egy napig bírta.
Bárhová is fordultunk, mindig azt a választ kaptuk, hogy minden rendben van. Fiú nagy a mozgás igénye, azért nem beszél ( 3 éves koráig egyetlen szót sem mondott) mert a fiúk későn érő tipusuk, ilyen voltam én is az apjai is és még millió példát hozhatnék. Sokszor már azt hittem, hogy csak bepépzelem az egészet. A gyerekorvos egyszer le is tolt, hogy értsem meg minden rendben van. Az idő pedig csak haladt....
Radikális változás 2,5 éves korában történt. Nekem vissza kellett mennem dolgozni és gyűlőlte a bölcsödét. Visszatekinte ez volt életünk legnehezebb időszaka. Borzalmas gondozónénink volt. Nagyon nem voltak egy hullámhosszon. A kisfiam aki egyetlen szót nem mondott soha minden reggel amikor meglátta a bölcsit egyetlen szót ismételgetett...BÖRTÖN. azóta sem tudjuk hol hallotta ezt a szót és azóta mióta nem jár oda nem is használja, A bölcsi vezetővel közös elhatározásra kértünk egy újabb vizsgálatot és mivel már nem szülő kérésére történt a vizsgálat kérés, így indokolt volt a vizsgálat. Pervazív fejlődési zavart állapítottak meg. Tovább küldtek minket a gyermek pszihiátriára, ahol alaptalanak találták a dolgot, de heti egyszeri gyógypedagógia fejlesztést írtak elő.
Mi már ekkor egy tündéri gyógypedagógussal dolgoztunk együtt, aki heti két alkalommal fejlesztette a kisfiam. A kisfiam három éves volt először amikor a gyógypedagógusát megpuszilta. Azelőtt soha senkit. Engem nagyábból egy hónappal később. Csak spontán odajött és megpsuzilta az arcomat. Annyira váratlanul ért, hogy elbőgtem magam. Ez Őt érte váratlanul majdnem egy évet vártam egy újabb puszira. Ez volt az első dolog amit megtanultam. Együtt örülnük szabad, de amikor azt érzem kiszakad a szívem a helyéről neki azt nem szabad látnia, mert teljesen bezárkóziuk újra.
Na de nagyon előre szaladtam:) Bölcsödét váltottunk és minden szuper lett Pont mint azelőtt. Visszakaptam a tündéri kisfiam. A következő sokk az ovival együtt érkezett. Akkor még egy másik városban éltünk. Az összes oviból elutasítottak "helyhiány" miatt. Nem részletezem egy újabb kemény időszak következett.
Végül találtunk egy ovodát fantasztikus óvónénikkel. Normál oviba keztünk. A gyerekek elfogadták, minden olyan jól alakult. Szzépen elkezdett beszélni, azt gondoltuk végre hátra dőlhetünk...
Elérkeztünk a karanténhoz.....erről talán majd egyszer írok egy bejegyzést. Ez egy olyan időszak volt amit ha lehetne kitörőlnén az életünkből.
A tavai évben rengeteg változás történt velünk. Elköltöztünk. Ez életünk legjobb döntése volt. Van egy kis udvarunk ami az életünket mentette meg:) megszületett a tesó, a költözés miatt ovit kellett váltanunk, de itt nem volt számára megfelelő integráló ovi így most egy szegregáló oviba jár. Nagyon szerti. Minden a helyére került. Kipróbáltunk több fejlesztést is, de az igazi boldogság számára az úszás az az Ő közege. Ott érzi igazán otthon magát.Talán majd az úszás terápiáról is írok egyszer:)
2020 november 30.-án négy év várakozás után végre megkaptuk a diagnózist. Autizmus sprektrum zavar és ADHD. Bélyeg ez vagy előny? Majd az élet választ ad erre a kérdésre.
Van még egy kérdés amit szintén nagyon gyakran megkérdeznek tőlem.
Vágytam valaha, hogy más legyen az életünk? Vagy hogy a fiam más legyen?
Na jó ez már két kérdése:) Ezen soha nem szoktam gondolkodni. A válaszom azonnal az, hogy soha nem vágytam másik kisfiúra. Imádom a kisfiam. A világnak egy olyan csodás oldalát mutatja meg nekünk minden nap, amit soha nem adnánk oda semmiért. Egy csupaszív kisfiú, aki képtelen két percig a fenekén maradni:) Egy szerelem gombóc. Ajándék minden nap. Mert még a nehéz napon is tanulunk valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése