Nagy vágyam volt, hogy mentor szülőként segíthessem az autizmusban érintett családokat. Saját tapasztalatból tudom, hogy sokszor az is elég ha valaki meghallgat és érzi nincs egyedül. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy bekerülhettem egy olyan csoportba, ahol erre lehetőségem adódott. Most nagy nagy tervekkel a fejemben készülök és tanulok.
Így erre a hétfőre egy Váci Mihály verset hoztam nektek ami nagyon illik a mostani hangulatomhoz.
Váci Mihály: Kettesben önmagammal
Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.
Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése