Cecilie Enger: Anyám ajándékai

 

A helyi könyv klub decemberi közös olvasmánya volt Enger könyve. Nekem sajnos nem sikerült hó végére befejeznem, mert gyakorlatilag semmi időm nem volt. Így ez lett 2021 utolsó és 2022 első olvasmánya. 

Első találkozásom az írónővel és ha a történetet egyetlen szóval kellene jellemeznem, a kellemes jut eszembe. Nagyon olvasmányos, szerethető, az ember csak sodródik a történettel.

Fülszöveg:

Ez ​a regény egy norvég középosztálybeli család története a századfordulótól napjainkig: Cecilie Enger családjáé. Szerető közelségben, mégis ironikus távolságtartással mutatja be őket.

A családtagoknak fel kell számolniuk a régi családi otthont, mert anyán elhatalmasodott az Alzheimer-kór. Egy gondosan összekészített papírköteg azonban megússza a nagy selejtezést. Ezek anya karácsonyi ajándéklistái. Pontosan részletezi bennük, hogy mit vásárolt, mit készített, kinek mit adott és kitől mit kapott a család, ily módon lesznek a listák a szülők, testvérek, nagynénik közötti családi saga vezérfonalává. A családi sagából megismerjük anya útját, szeretett személyiségének drámai felmorzsolódását a betegség évei alatt, a bánatot és keserűséget, melyet mindennek a feldolgozása hozott magával, hogy végül ez a nagyon személyes regény megszülethessen.

Nemcsak letehetetlen olvasmány hanem, – mivel a szerző újságíró – jól megírt társadalmi és politikai mikrotörténelem Norvégiáról, s egyben kivételes antropológiai vizsgálódás is az ajándékozás mibenlétéről.

 

 "Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél."

 

 

A történet szinte azonnal magába szippantott. Cecilie visszatér gyerekkori otthonához, testvéreivel, hogy kiürítsék a házat. Már tudják, hogy édesanyjuk soha nem térhet ide vissza. Engem is elragadtak az emlékek. Ahogy pakolták ki a lakásból a holmikat én is úgy idéztem fel a nagyszüleim házat, ahogyan a család pakolja ki a dolgokat. Emlékszem egy egy tárgy felett órákig ácsorogtunk és próbáltuk eldönteni kié is legyen. Emlékszem amikor megtaláltok nagymama receptes füzetét. Szintes az összes recept úgy kezdődött: hozzávalók 5kg liszt. Mindenki sírva nevettet. Mi is felidéztük a karácsonyi bejgli illatát és a bejglik soha el nem fogyó rengetegét.

Az írónő is hasonlóan nosztalgiázik a házban. Majd megtalálja édesanyja listáit, melyeket a karácsonyi ajándékokról készített. Ki mikor mit kapott tőlük és ők mit kaptak. Az ajándékokon keresztül megismerhetjük Enger gyerekkorát. Fantasztikus érzés volt olvasni, hogy minden évben kaptak a gyerekek és a felnőttek is könyveket ajándékba. Illetve a 70-es, 80-as években milyen óriási hagyománya volt a saját kézműves ajándékoknak. Visszagondolva én még most is ezeknek tudok a legjobban örülni. Ma már elszomorodom amikor azt látom, hogy az emberek alig várják, hogy újra kinyissanak az üzletek és vigyék vissza az ünnepre kapott ajándékaikat. Jó volt itt ebben egy kicsit lubickolni és visszaemlékezni a saját gyerekkori karácsonyaimra. 

 

 "Amikor az Alzheimer közbeszólt, anya kétségbeesése lecsupaszodott, elkeseredetten beszélni kezdett, hogy a félelmetes és folyamatosan szétcsúszó világot a helyén tartsa. És egyre csak írt, cetlikre firkált feljegyzéseket, leveleket, listákat, időpontokat. A mondatok egyre rövidebbek lettek, az összefüggések felbomlottak, jelentős epizódokat ugrott át, minden félbeszakadt, és megszűnt az értelem."

 

Cecilie anyja világ életében egy igen karakteres nőszemély volt. nálam igazán ott lopta be magát a szívembe, amikor kiállt és harcolt az autista gyerekekért, holott soha semmilyen formában nem volt érintett. Hihetetlen erő áradt belőle minden egyes visszaemlékezésnél. Enger anyja és apja szinte az egész életükben szemben álltak egymással. Ezen is elgondolkodtam, hogyan lehet, hogy két ennyire különböző ember mégis tisztelik és szeretik egymást és három gyermeket nevelnek, óriási szeretetben. Vajon a sok ellentét ellenére elég a szerelem, szeretett, hogy kitartsunk egymás mellett egy életen keresztül? Nos az ő esetükben nem volt elég. De végére valami olyan tiszteletté alakult a kapcsolatuk ami úgy gondolom irigylésre méltó.

Ez a könyv egy remek lezárása és elkezdése volt az évnek. Sok értékes gondolattal gazdagodtam. Remélem és hiszem, hogy az én gyermekeim is majd amikor a mi házunkat pakolják kitalálnak majd olyan tárgyakat, amelyek olyan csodás emlékekkel árasztják el őket, mint engem amikor én tettem ezt a nagyszüleim házánál.

 

 "Ott van a listákban az apám életútja, a húgom és a bátyám gyerekkora, és hogy mennyire különböző irányokba fordult testvéreim és gyerekeinek és unokatestvéreim élete. És ott van a listákban anya, aki egykor olyan elkötelezetten gondoskodott mindenről és mára egy karosszékben ülve üres tekintettel mered maga elé. És az összes ajándék, amely együtt élt – és él – a megajándékozottakkal, és az ajándékozókkal, amelyek körülvettek bennünket, és amelyek megmozgatták a kicsiny, személyes világunkat."