Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem

Bauer Barbara könyveivel már egy idő óta szemezgetek. Csupa jó kritikákat olvasok a könyveiről. Talán pont ezért halogattam az olvasást. Általában a tömeg kedvencek nekem nem igazán szoktak tetszeni. Viszont most valami nagyon kis könnyed olvasmányra vágytam és gondoltam erre pont ideális lesz egy kis szerelmi történet.

"Ha a szerelem egyszer szárba szökken, azt onnan akarattal senki és semmi ki nem irtja."

Nagyon örülök, hogy végre rászántam magam az olvasásra, mert új kedvencem született.

 

Fülszöveg:

 Szentirmai ​Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

 

"Sirattam az apámat, az anyámat, a gyerekkorom végét. Sirattam a házamat, az ajtó törött üvegét. Sirattam meg nem élt érzelmeket, halványuló képeket, kimondatlan szavakat. Sírtam, zokogtam, kiáltottam. Sirattam az asszony halott gyerekét."

 

 Egy szerelem ami kiállja az idő próbáját egy szerelem amely kétszáz éven keresztül töretlen. 

Nem gondoltam, hogy ez a könyv ennyire be fog szippantani, de megtörtént és nagyon szomorú vagyok, hogy már vége. A történet nem tartogat túl sok meglepetést. Gyakorlatilag a fülszöveg összefoglal mindent. Pár oldal után világos, hogy ki Rózsa és Miklós. Túl sok csavar sem kerül a sztoriba, de ahogyan ír...

Vittek magukkal a sorok. Én is egy pici faluban nőttem fel az Isten háta mögött. Na jó nem az 1900-as évek elején, inkább a végén, de akkor is annyira élveztem a vidéki idillt. Mindenki ismer mindenkit. Ahogyan az emberek még segítik és támogatják egymást. Sajnos ma már ez annyira nem jellemző.

Szépen elcsepegtetve ott  örökölt sors, azt otthonról hoztuk érzés. A generációkon átívelő hibák és hogy mindebből hogyan tanulhatunk és tudunk tovább lépni.

"Pedig elhallgatni a valóságot vagy kimondani a valótlant egy és ugyanaz."

 

A történelmi háttér pedig profi munka. Ahogy megjelenik a szemünk előtt  Semmelweis Ignác. Ma már hihetetlen arról olvasni, hogy a falu orvosa először kismalacokat segített a világra, majd szépen átsétált a szomszédba kézmosás nélkül és világra segített egy gyermeket. Mennyi anya életébe került mindez. A kézmosás milyen úri huncutságnak számított még az 1900-as években. Nem is volt azért az olyan régen..

Két fiú édesanyja ként bevallom soha nem fordult meg a fejemben az otthon szülés gondolata. De ahogyan betekintést nyerhetünk az ő világukba. Valahogy az egész átértékelődik az emberben. A vajúdó anyák mellett mindig ott voltak az asszonyok (anyák,anyósok,keresztanyák,nagymamák) az ő erejük összeadódott és valahogy ez a földön túli érő a könyvön is érződött. Érdekes volt olvasni gyógynövényekről, hogy mire mit használtak. Az én tudásom a kamillánál kimerül, de annyira érdekesnek találtam, hogy erről biztosan fokok még olvasni.

 

 

"Ha csak azt hinném el, ami lehetséges, mára hitetlenebb lennék egy megátalkodott eretneknél is."

"Bárcsak hinnének magukban az emberek, akkor a boszorkányoknak is nyugtuk lehetne, …"

 

 

A szegedi boszorkány perről én nem sokat tudtam. Talán egyszer régen biztos történelem órán megemlítették, de az biztos, hogy én szinte semmire nem emlékeztem. Nagyon jó kis történelmi összefoglalót adott. Jól mutatta meg a tudomány és vallás találkozását. A kettő vajon járhat kéz a kézben?

A Kétszáz éves szerelem végig egy nagyon lendületes, olvasmányos történet. Nagyon szépen megírva. Teljesen meglepődtem, hogy már vége. Annyira próbáltam húzni. Akartam még olvasni.

Ez volt az első olvasásom az írónőtől, de az összes könyvét felraktam a várólistámra. Remélem minden könyve ilyen jó lesz :D