Karl Ove Knausgård: Ősz

A tavalyi évben állandóan szembe jött velem Karl Ove Knausgård neve. Én azok közé tartozom akik nem olvastak tőle még semmit. A Harcom sorozatát túl nagy falatnak éreztem ezért az Ősszel kezdtem. Azon túl, hogy az ősz a kedvenc évszakom és kedvelem a skandináv irodalmat semmilyen elvárásom nem volt a könyvvel.

Engem teljesen elvarázsolt már a fülszöveg is. Hiszen születendő kislányának írja a könyvet. Neki szeretné bemutatni az életet, teljesen átlagos hétköznapi dolgokon keresztül.

Most így napokkal az olvasás után is azt érzem, hogy ezt a könyvet nekem írták. Újra bizonyságot kaptunk, hogy a legszebb dolgok mind itt vannak az orrunk előtt. Ideje hát észrevennünk.

"Meg akarom neked mutatni a világunkat, olyannak, amilyen: az ajtót, a padlót, a vízcsapot és a mosogatót, a falhoz támasztott kerti széket, az ablak alatt, a napot, a vizet, a fákat. Te majd a magad módján fogod látni, saját tapasztalatokat szerzel, és a saját életedet fogod élni, ezért természetesen magam miatt teszem: megmutatom neked a világot, te pici emberke, és ezért lesz érdemes élnem."

 

Az Évszakok szorzat első kötetében az ősz olyan hétköznapi dolgait, tárgyait mutatja be, melyeket mindannyian ismerünk. De vajon szántunk már valaha öt percet arra, hogy egy alma, villám, autók, kéményeken akár egy percnél is tovább gondoljunk?

A könyv szerkezeten nagyon jól felépített. Mind három őszi hónap egy levéllel kezdődik. Már a levelek olvasás közben is megfogalmazódik az emberben, hogy mennyire várja és kimondhatatlanul szereti ezt a kislányt. Aztán 20-20 szösszenetet, életbölcsességet olvashatunk. Én mindegyik után adtam magamnak négy öt percet és átgondoltam, hogy számomra az az adott dolog mit jelent. Érdekes utazás volt. A hónap "borítókat" pedig Vanessa Baird illusztrálta így vált számomra teljesen egységessé.

A sorozatokkal mindig hadilábon állok. Nem szeretem őket. Ritkán van az az érzésem, hogy most azonnal kell a folytatás. Ez most ilyen. Ez a történet ajándék volt a lelkemnek.

Néhány gondolat:

Templom

"Ha már senki nem keresi az isteni valóságot, ha üresek a templomok, az azt jelenti, hogy már nincs rá szükség. és ha nincs rá szükség, azt jelenti, hogy, hogy elérkezett a mennyek országa. Már nincs mi után vágyódni, hacsak nem a vágyódás után, és az innen látszó üres templomok ezt szimbolizálják."

Villám

"Víz és levegő, eső és felhők mindig is léteztek, de annyira az élet részévé váltak, hogy időtlen voltuk miatt nem gondolunk rájuk, nem keltenek bennünk érzéseket, ellentétben a villámmal és a mennydörgéssel, amelyek csak néha törnek ránk, rövid szakaszokban, és egyszerre ismerősök és idegenek, olyan ismerősök és olyan idegenek, amilyenek mi vagyunk magunknak, és amilyen a minket körülvevő világ a számunkra."

Fájdalom

"Mások fájdalma mindig idegen marad számunkra.Ez azt jelenti, hogy a fájdalmával mindenki egyedül van."