Az oldalborítóból a végén az is kiderül (ezt az előző könyvnél nem vettem észre) , hogy Strange sok mindennel foglalkozott már többek között volt színész, mesélő, de jelenleg tanár egy középiskolában. Azoknak a gyerekeknek piszok nagy mázlijuk van.
"Az az egyik legrettenetesebb dolog a háborúban, hogy egy pillanatra sem áll le azért, hogy az ember végre lélegzethez jusson. Nincs idő a gyászra. Csak zakatol tovább, mint valami irtózatos halálosztó."
A történetről:
Történetünk főhősen Pet/ Petra. Mindössze tizenkét éves. Családjával egy mesés kastélyban élnek. Ők felelnek a világítótoronyért. Pet még kislányként hall egy mesét az apukájától ami egy titokzatos vízi szörnyről és négy lányról szól. A kislányt annyira magával ragadja a történet, úgy érzi egyszer majd az ő életében is fontos szerepe lesz a mesének. Majd gyorsan ugrunk pár évet egészen 1939 őszéig. Már itt az előszele a II. Világháborúnak. Mindenki fél, retteg az elkerülhetetlentől. Petra édesanyja Németországban született, így a család helyzete a háború kitörése után gyökeresen megváltozik. A család barátai elfordulnak tőluk és az édesanyját internálják csupán azért mert német származású. Így a család ketté szakad.
Ez a történet egy kicsi bátor lány története aki nem félt szembenézni az ő vízi szörnyével és így ő is a legenda részévé vált.
"Tudjátok, mit jelent a Petra név? Megmondhatom, ha nem tudjátok. Azt jelenti, kő. Szikla.
A Kőszikla Lánya lettem.
És a kő erős."
Borzasztó dolog a háború. Egy kislány szemén keresztül látni ezt a sok borzalmat csak még szomorúbbá tett. Olvasni arról, hogy hogyan fordulnak ki egyik pillanatról a másikra emberek önmagukból végtelenül elkeserített. A szemünk előtt történik minden. Látjuk a jókból, hogyan lesznek rosszak és a rosszak végül is mindig is jók voltak...csak a körülmények változtak.
"Mindannyiunk életében vannak pillanatok, melyeket egész életünkben bánni fogunk. Elképzelésünk sincs, mit tesz velünk a félelem, míg csak a hatalmába nem kerít bennünket."
Engem most is teljesen elvarázsolt Strange világa. Annyira vitt magával a hangulat. Gyönyörű történet a II.Világháború összes kegyetlenségével, de mégis annyi szeretettel és szépséggel átittatva, hogy sírás nélkül nem lehet kibírni.
A nagy csattanókra én már valószínűleg a korom miatt :) nagyon hamar rájöttem, de ez az élvezeti értékéből nem vont le semmit. Ugyan úgy izgultam a családért, Pet-ért végig. Maga Wyrm és Stonegate engem teljesen lenyűgözött. A végén jöttem csak rá, hogy ezek a helyek nem léteznek, de annyira képszerűen jól volt megírva a történet, hogy én is pontosan tudom hogy a pékséget az iskolát és minden egyéb helyet megtalálnék Stonegate-ban.
Ez volt a második könyvem Lucy Strange-tól. Nem tudom, hogy mikortól lehet rajongani egy íróért. Elég hozzá csupán két kötet? Mindenesetre nekem már a polcomon várakozik A kastély szelleme és alig várom, hogy olvassam.
"Mindig is emlékezni fogok arra a reggelre. Akkor nem tudhattam, de ez lett az utolsó, igazán boldog emlékem arról, hogy mind a négyen együtt vagyunk. Olyan volt, mintha az elmúlt napok feszültsége és bizalmatlansága elröppent volna, és olyanok voltunk, mint mielőtt kitört volna a háború. Úgy szerettem volna, ha valaki lefényképezett volna minket – a papát, amint átkarolja Mutti vállát, Magset, ahogy nevetés közben mindent összemorzsál, a Kőszikla Lányait, ahogy őrszemekként veszik körül a kis családunkat, felettünk pedig a roppant tavaszi égboltot, mely olyan kék volt, akár egy léggömb, és majd szétrepesztette az előttünk álló nyár ígérete."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése