Margaret Atwood: Az özönvíz éve

 A MaddAddam-trilógiát az első rész elolvasása után úgy gondoltam, hogy nem is fogom végig olvasni. Pedig Atwood könyvei engem mindig beszippantanak, de az első rész a Guvat és Gazella valahogy számomra nem volt az igazi. Szerettem a történetet, de nekem végig hiányzott belőle az izgalom és a feszültség. Aztán a befejezésnél Atwood kitett magáért, mert egyszerűen így nem lehet befejezni egy történetet, de valahogy nem éreztem késztetést, hogy azonnal a folytatás után nyúljak. Már sokszor említettem, hogy milyen jók a molyos kihívások, mert így mégis csak folytattam a trilógiát.

"Nem átlagos járvány volt: nem lehetett az első néhány százezer halál után megállítani a terjedését, majd bioeszközökkel és hipóval teljesen felszámolni."

 

 Fülszöveg:

 

Az ​özönvíz éve nem prófécia, de riasztóan közeli lehetőség.

A világvége egy rejtélyes járvány képében érkezik, amely egymástól távol eső helyeken, egyidejűleg üti fel a fejét, és áldozatait először cseppfolyóssá teszi, majd kiszárítja. Csak ketten élik túl a katasztrófát: Ren, a fiatal trapéztáncosnő, aki bent ragadt a munkahelyén ?a Pikkelyek és Farkak fantázianevű szexklubban, és Toby, Isten Kertésze, egy zöld vallási szekta tagja, aki a MegÚj Spa luxusfürdőjében barikádozta el magát. Vajon vannak más túlélők is? Él-e még Ren bioművész barátnője, Amanda? Vagy ökoharcos mostohaapja, Zeb? Vagy egykori szeretője, Jimmy? Hát a KínGolyóból szabadult üldözői, vagy a kormányzat korrupt rendőrei?

Egy biztos: míg az emberiség nagy része kipusztult, boldogan élik világukat a különféle génmanipulált életformák – az oroszlán és a juh párosításából származó juszlánok, az emberi hajat növesztő műhajbirkák, az emberi agyvelővel rendelkező disznók. Miközben Ádám Egy, Isten Kertészeinek vezetője társaival együtt próbál utat törni magának ebben a kegyetlen, szép új világban, Ren és Toby a szabadulásán dolgozik…

 

 "Nem is lennénk Emberek, ha nem kívánnánk, hogy inkább mi faljunk fel másokat ahelyett, hogy minket falnának fel, de tudnunk kell, hogy mindegyik folyamat áldott."

 

 Bevallom, nagyon nehezen hallattam az olvasással. Engem elsőre teljesen kizökkentett, hogy nem is onnan folytatódik a történet ahol az első rész abbamaradt. Bár az is igaz csak homályos emlékeim vannak az első részel kapcsolatban.

Érdekesnek találtam az új szereplőket. Különösen Toby karaktere fogott meg. Rennel kapcsolatban az elején inkább azt éreztem, hogy megakasztja a történetet. Olyan igazi kis nyafogós, idegesítő karakter volt számomra. Persze ahogy haladtunk előre a történetben és minden a helyére került. Ren dolgai is teljesen érthetővé váltak.

Ebben a részben azok életét ismerhetjük meg akik kívül rekedtek az első részből ismert "tökéletes" világból. Fura volt olvasni erről a sok "szektáról". Még mi meghalljuk a szekta szót, ami olyan ellenséges, itt nagyon érdekes volt, hogy emberek mit képesek megtenni, hogy valahová tartozhassanak. Nagyon érdekes volt a kertészek élete, a vallásos vonal. Hogyan alakítottak szépen tudatosan mindent egy vallás köré és hogyan alakították át a szabályokat Isten nevében, ha épp úgy kívánta az érdek. Ez számomra nagyon elgondolkodtatót volt. 

A történet felénél végre megérkezik Jimmy is és számomra innentől vált letehetetlenné a könyv. Ahogyan a szálak egymáshoz kapcsolódtak, ahogy mindenki ismer mindenkit, de mégis hihetőnek és totál egyértelműnek tűnt az egész.

 

"Isten az értelem békés hajlani Kertjében sétál, de ő portyázik az éjszakai Erdőkben is. Ő nem szelíd Lény, Barátaim, hanem vad, és nem lehet csak úgy magunkhoz szólítani és irányítani, mint egy Kutyát."

 

Atwood ebben a könyvében is bebizonyította, hogy az emberi fajtól nincs kegyetlenebb. Megismerkedhetünk egy másik világgal, amit én teljesen el tudtam hinni. Igen talán ez lesz 2325 :D

Így visszagondolva ez a rész nekem jobban tetszett az elsőnél, de továbbra is elmarad az azonnal a folytatást érzés. De biztosan elolvasom a befejező részt is.